Mensáros László különleges tehetsége és sokoldalúsága révén különböző szerepekben ragyogott, mindig magával ragadó eleganciával.

Már első rendezésével maradandót alkotott Makk Károly

1926. január 26-án született Budapesten, földbirtokos ősökkel rendelkező polgárcsaládban. A család nem élt jómódban, de a külvilág hatásaitól megóvták a kisfiút, aki a bezártság miatt szomorú, félénk, gátlásos és érzékeny lett.

Vigaszt a zongorázásban talált, amelyre konzervatóriumot végzett anyja oktatta. A Champagnan papi elemiben sajátította el a francia nyelvet, majd a bencésekhez járt. 1944-ben a főváros bombázása miatt Mosonmagyarváron a Mezőgazdasági Akadémiára iratkozott be, ám az intézményt a nyilasok feloszlatták.

A közeledő szovjet erők elől Ausztriába menekült, ahol amerikai hadifogságba került. A bajorországi fogolytábor melletti kantinban zenélt a katonáknak zongorán, és eközben a német nyelv is fokozatosan ráragadt.

Hazatérése után tisztviselő lett, de fellépett a jezsuiták rendházában és a Katolikus Színpadon is. 1946-ban felvették a Színiakadémiára, társai piszkálódásai miatt azonban fél év múltán átment a Színészegyesület Színiiskolájába.

A főiskolára Várkonyi Zoltán hívta vissza, aki már korábban is lehetőséget adott neki a Művész Színházában, ahol ösztöndíjas volt. De a származása miatt osztályidegenként kezelték, és végül azzal az ürüggyel zárták ki, hogy nem járt rendszeresen az órákra. Az elkeseredett fiatalember, akit a jövője kilátástalansága hajtott, megpróbált disszidálni. Bár az utolsó pillanatban meggondolta magát, így is tizenhárom hónap börtönbüntetést kapott illegális határátlépés szándéka miatt.

Szabadulása után statisztált a Nemzetiben és a Madách Színházban, diplomáját 1951-ben kapta meg. Ezután a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, ahol eljátszhatta Rómeót és Hamletet is, és a kritika is kedvezően írt róla.

1957-ben csatlakozott a Madách Színházhoz, ahol olyan emlékezetes szerepekben tűnt fel, mint a Bolond április és a Hannibál tanár úr. 1958 augusztusában azonban súlyos következményekkel kellett szembenéznie, amikor is perbe fogták, mivel Debrecenben részt vett az 56-os forradalom idején a forradalmi bizottmány munkájában. Az aktív részvételéért végül két év börtönbüntetésre ítélték.

Végül kilenc hónapot töltött Márianosztrán, majd a szabadulása után segédmunkásként, később pedig pincérként dolgozott. Berényi Gábornak, a szolnoki színház igazgatójának csak 1961 őszén sikerült elérnie, hogy a kor legbefolyásosabb kultúrpolitikai szereplőjénél, Aczél Györgynél, megszerezze a háromgyermekes családapa színész szerződtetésének engedélyét.

Mensáros 1964 szeptemberében térhetett vissza a Madách Színház színpadára, ahol húsz éven keresztül a társulat aktív tagja volt. Nyugdíjasként, 1984 után is főként itt folytatta pályafutását. Ezen kívül 1987-től a nyíregyházi színházban is fellépett, és emellett rendezett, valamint játszott a Nemzeti Színházban is.

Kiemelkedő és felejthetetlen alakításokat nyújtott: Hamlet és Rómeó mellett számos Moliére- és Csehov-mű főszerepét is életre keltette. Szerepet játszott a Koldusoperában, az Ármány és szerelem című műben, valamint a Ványa bácsiban és a Kései találkozásban, továbbá Illyés Gyula és Gyurkovics Tibor darabjaiban is megmutatta tehetségét.

Intellektuális színész volt, játékát átgondolt elemzés, és az igen gazdag színészi eszköztárának roppant tudatos és fegyelmezett használata jellemezte, mégsem volt száraz vagy elvont, sokkal inkább elegáns.

Előadóművészként 1963-ban, az Egyetemi Színpadon bemutatott A XX. század című produkciójával igazi hullámokat keltett: a saját kezűleg megalkotott estét kezdetben betiltották, ám végül mégis zöld utat kapott. Ez a merész kezdeményezés összesen 1500 előadást ért meg, megerősítve a művész szerepét a kulturális diskurzusban.

Mensáros László 1965-ben készült felvétele, amelynek forrása Fortepan és Szalay Zoltán.

Számos játékfilmben és televíziós produkcióban maradandó teljesítményt nyújtott. Többször megformálta az orvos karakterét (mint például a Nyár a hegyen, Lássátok feleim, Szerelem című alkotásokban), de katona- vagy rendőrtisztként is láthattuk (például a Változó felhőzet, Szerelmi álmok, Várakozók, és a Redl ezredes című filmekben). Igazgatói szerepei is emlékezetesek voltak (Szevasz, Vera, Az utolsó kör, Magyar ugaron). Különösen emlékezetes rezonőrszerepe Ruttkai Éva oldalán a Butaságom történetében, míg tragikus tanáralakítása az Aranysárkány című filmben mély nyomot hagyott a nézőkben.

Élete utolsó másfél évtizede tele volt kihívásokkal, hiszen a 1978-as infarktusa óta szinte évről évre orvosi beavatkozásokra volt szüksége. Hitében találta meg a vigaszt, amelyet teológiai tanulmányai során a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián mélyített el. A nehéz időszakokban ez a hit segítette át a megpróbáltatásokon. Színpadi pályafutása szinte a végsőkig tartott: 1993 januárjában a Madách Színházban Shakespeare Téli regéjének emlékezetes monológjával köszönt el a közönségtől. Élete 1993. február 7-én ért véget.

1956-ban és 1969-ben Jászai Mari-díjat kapott, művészetét 1980-ban Kossuth-díjjal, 1989-ben Magyar Művészetért díjjal ismerték el, 2001-ben posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott. 1994-ben díjat alapítottak emlékére, az elismerést az előadóművészet minden terén legkiválóbbat nyújtó művésznek adományozzák, nevét nemzetközi vers- és prózamondó verseny is viseli.