Tizenöt évvel ezelőtt következett be a vörösiszap-katasztrófa, amely számos ember életét megváltoztatta, és több száz családot fosztott meg otthonától.

2010. október 4-én, a reggeli órákban súlyos baleset történt: a MAL Zrt. ajkai timföldgyárának egyik zagytározója átszakadt, és a kiömlő, maró hatású lúgos iszap pillanatok alatt elborította Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. Azóta már tizenöt év telt el Magyarország történetének legsúlyosabb ipari katasztrófája, a vörösiszap-katasztrófa óta, amely mély nyomokat hagyott a társadalomban és a környezetben egyaránt.

A mindent elsöprő vörös ár tizenkét ember életét követelte, miközben több százan szenvedtek sérüléseket, és több mint háromszáz otthon vált lakhatatlanná. A vörösiszap villámgyorsan mindent elborított: utcákat, udvarokat, kerteket és autókat, miközben az emberek emlékeit és mindennapi életüket is elnyelte. A falvak látványa háborús övezetre emlékeztetett - a házak romokban hevertek, bútorok összedőlt halmokban, mosógépek és tűzhelyek az út mentén feküdtek. A levegőben a maró szag és a pusztítás döbbenete terjengett. Az évfordulón a Veol.hu cikke felidézte a megrázó eseményeket, amelyek örökre megváltoztatták a közösségek életét.

Egy nemzet ébredt fel.

A katasztrófa után azonnal megkezdődött a mentési akció. Tűzoltók, katonák, rendőrök és önkéntesek áramlottak az ország minden szegletéből, köztük Bács-Kiskun megyéből is. Sokan napokig szünet nélkül dolgoztak, hogy megmentsenek emberéleteket és értékes emlékeket. A kolontári kultúrházban gulyás főtt a bográcsban, miközben a helyiek és az önkéntesek közösen takarították a maradék sarat, és mosták a megmentett ruhákat. Az összefogás és a szolidaritás ereje mindenkit áthatott, és a nehéz időkben is reményt adott a közösségnek.

A vörösiszap nem csupán falvakat, hanem emberi sorsokat is rombolt le. Számtalan család kényszerült otthonának, jószágainak és emlékeinek elhagyására. Az életveszélyessé vált épületekből 390 embert sürgősen ki kellett menekíteni, míg további több mint százan hagyták el lakóhelyüket, kétségbeesett körülmények között.

Újjászületés a vörösiszap árnyékában: egy új kezdet története A vörösiszap katasztrófája nem csupán a tájat formálta át, hanem a közösségeket és az emberek életét is. Az események után sokan elveszítették otthonaikat, ám a fájdalom és a veszteség ellenére egy új remény kezdett kibontakozni. Az újjászületés folyamata nem csupán a fizikai környezet helyreállítását jelentette, hanem az emberek lelkében is új értékek és erőforrások születtek. A közösség összefogása és az együttérzés ereje példátlan volt. A helyiek, barátok és önkéntesek sokasága érkezett, hogy segítsen a helyreállításban. A romok között új barátságok születtek, és az emberek megtanulták értékelni az apró örömöket, valamint a támogató közösség jelentőségét. Egy új jövő felé haladva a környezetvédelmi tudatosság is felértékelődött. Az emberek elkezdték újraértelmezni a természethez fűződő viszonyukat, és elkötelezték magukat a fenntartható fejlődés mellett. Az új kezdetek szellemében zöldebb, tisztább és tudatosabb életmódban kezdtek gondolkodni. A vörösiszap utáni újjászületés tehát nem csupán egy fizikai helyreállítást jelentett, hanem egy új életstílust, amelyben a közösségi összetartás, a természet tisztelete és az emberek közötti kapcsolatok ápolása állt a középpontban. Ez a folyamat emlékeztet minket arra, hogy a legnehezebb időkben is van remény, és hogy a kihívások lehetőséget adnak a növekedésre és az újjászületésre.

A tragikus események nyomán új épületek, utak, iskolák, orvosi rendelők és közösségi terek születtek. A devecseri Danó-telep, amelyet elragadott az ár, lakóinak lehetőséget adott a városba való költözésre, így megszűnt a korábbi szegregáció. Ugyanakkor e folyamatokkal új társadalmi feszültségek is megjelentek. Az újjáépítés évei alatt sokan elhagyták a térséget, a kivándorlás felgyorsult, és a közösségi kapcsolatok fokozatosan meggyengültek.

Egy 2020-as tanulmány rámutatott, hogy a devecseri kistérség lakói között a krónikus betegségek előfordulása az elmúlt tíz évben megkétszereződött. A szakértők véleménye szerint ennek hátterében nem csupán az idő múlása áll, hanem a katasztrófa nyomán kialakult tartós stressz és félelem is. Az ott élők közül sokan még mindig szenvednek az alvásproblémáktól, rémálmok gyötrik őket, és folyamatos készenlétben élnek, mintha bármikor megismétlődhetne a tragédia.