Orbán Viktor útnak indult a NATO-csúcsra, ahol lényeges katonai kérdésekről folytat megbeszéléseket a kormányfő.


Orbán Viktor miniszterelnök kedden Hágába utazik, hogy részt vegyen a NATO június 24-25. között megrendezésre kerülő csúcstalálkozóján.

A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály tájékoztatása szerint a csúcstalálkozó fókuszában az európai biztonsági helyzet és a NATO védelmi képességeinek fejlesztése áll.

Az eseményt beharangozó cikkünkben arról írtunk, a védelmi képességek és elrettentőerő, a védelmi kiadások növelése és az ukrajnai háború lesznek a fő témái a kedden kezdődő NATO-csúcsnak. A vezetők megállapodhatnak többek között a tagállamok védelmi kiadásainak drasztikus emeléséről, valamint Ukrajna további támogatásáról.

A csúcstalálkozón a figyelem középpontjában mindenki Donald Trump amerikai elnök áll - az esemény leglényegesebb témáit ő határozza meg, hiszen bejelentette, hogy a tagállamok védelmi kiadásait a GDP öt százalékában maximalizálná. A találkozó kezdetét megelőzően Trump egy váratlan bejelentést is tett: a közel-keleti feszültségek enyhülését ígérte, tűzszünetet hirdetve az izraeli-iráni konfliktusban.

Related posts