Fedezd fel a szomszédban rejlő lehetőségeket, hiszen életed egyik legizgalmasabb kalandja vár rád! -- Totalcar
Elképesztő, hogy milyen időket élünk, amikor egy egyszerű autós kiruccanás is luxusnak számít. Két átlagos bevásárlás ára simán elérheti a tizenötezer forintot, míg egy tele tank benzinnel meg már negyvenet is otthagyhatunk a kutaknál. Mégis, valamiért az autós énem nem tud ellenállni a csábításnak. Otthonról a szerkesztőségig csupán 15 perc az út, ha a forgalom is kedvezően alakul, de az a negyed óra csak az enyém. Az autóvezetés számomra nem csupán közlekedés; ez egy szenvedély, egy külön világ, ahol felfedezhetem az autó minden rejtélyét. Imádok csak úgy száguldozni, élvezni a szabadságot, és minden egyes perc, amit az autóban töltök, hozzájárul az énidőm gazdagságához. Ez az én kis menedékem, ahol a hétköznapok terhei elhalványulnak, és csak az élmény számít.
Ezért vágytam arra, hogy a lelkemnek egy igazán különleges autós túrát szervezzek, ahol a vezetés élménye teljesen kiteljesedhet. Olyan utakon, amelyeken jólesik a kormány mögé ülni, élvezni a gördülést a kanyarokban, és mindezt egy remek autóval. Az útminőség említése kicsit ironikus, hiszen sokan tudják, hogy Románia útjai nem éppen híresek a kiválóságukról. A valóság azonban az, hogy az 1600 kilométeres kalandunk során a 800 kilométert, amit kint töltöttünk, javarészt kiváló minőségű utakon tettük meg, sokkal jobban, mint Magyarországon. Balogh Bencével együtt beültünk az automata Mustang tesztautóba, és bejártuk a Transalpinát, hogy felfrissüljünk, és egy kicsit levezessük azt a zűrzavart és káoszt, amit az út során tapasztaltunk – aminek egy részét ti is láthatjátok.
Ez nem csupán egy sajtó- vagy tesztút, és őszintén szólva, nehezen értem, miért nem szerveztek még ide hasonló eseményt. Itt, a környéken ennél ideálisabb helyszínt nehezen találni. A DN67C, közismertebb nevén Transalpina, szinte pontosan 500 kilométerre található Budapesttől, Szászsebesnél kezdődve. Tehát a távolság nem is túl nagy, és csupán egy rövid szakasz kivételével autópályán juthatsz el ide. Ráadásul Nagylaknál még határellenőrzés sem lassítja az utazást, így valójában néhány óra alatt a célhoz érkezik az ember.
Egy különleges, közel 150 kilométeres útszakaszt járunk be, amely Szászsebestől Noviciig terjed. Ez az út a maga nemében egyedülálló, hiszen a leghosszabb egyenes szakasza csupán száz méter, ami már egy kis jóindulattal is elmondható. Szinte kizárólag egymásba fonódó, festői kanyarokkal tarkított, ami igazán izgalmassá teszi a vezetést. A térképen már önmagában is lenyűgöző látványt nyújt, de amikor a több tíz méter magas fenyőfák alatt haladsz, az útvonal varázslata igazán életre kel.
Elsőre főként az benne a megdöbbentő, mennyire tökéletes minden. Az erdélyi autópályaszakasz minőségben körberöhögi a magyarországit, az országúti szakaszokon pedig nem a kátyúkat kerülgetem, hanem foglalkozhatok a Mustang kilométer hosszú géptetejének sávok közötti precíz terelgetésével. Az útminőség javarészt kiváló, beleköthetetlen és láthatóan nem tegnap húzták ide az aszfaltot. Van olyan rész is, de a legtöbb pont nem az. Legutoljára 2015-ben fejeződött be egy nagyobb felújítási projekt, szóval a legrégebbi szakaszok is alig tíz évesek, miközben a Hungária felüljárója egy év alatt képes teljesen tönkremenni, pedig az időjárási hatások még csak köszönőviszonyban sincsenek.
Az első szakasz körülbelül 90 kilométer hosszan terül el Obarsia Lotruluiig, és itt kezdődik a Transalpina valódi, lényegi része, amelyre csak meghatározott időszakokban lehet felhajtani. Az útvonal szinte függőlegesen emelkedik a Páring-hegység oldalán, és csupán néhány száz méteren belül, 15 hajtűkanyart leküzdve, elérjük a 2000 méteres tengerszint feletti magasságot.
Kempingező daciás csapat mellett húzunk el a kis konvojunkkal, ami annyira vegyes, hogy az Alpine A110, Renault Clio RS, BMW M5, Golf R, Audi RS3 sorban nem a Mustang lóg ki legjobban, hanem a kocka Panda, ami lihegve ugyan, de itt-ott azért utolér minket. Átlagosan 6 százalékos a szintemelkedés kilométerenként, de néhol eléri a 26-ot is, szóval kell nyomni a gázpedált, és a magasság miatt szívómotoros autóknál gondolni kell a teljesítmény-vesztésre is. A Mustang 5,0 literéből és 446 lóerejéből érezhetően nem vesz el semmit, de a Clio 2,0 literesének már kell az 1-es fokozat a visszafordítókban, különben gyengélkedik.
Kábé 30 kilométer hosszú ez a szakasz, júniusban nyitják meg és nyár végén már le is zárják. Végigfut a hegygerincen, szinte teljesen kopár a nagy része, ami elsőre szédítő, aztán azonnal csodálatos is lesz. Elképesztő a látvány 2145 méter magasról. Ott állok meg, ahol csak akarok, mert rajtunk kívül szinte senki nincs itt csütörtök délután, egy lélek se a gerincen elszórva kempingező lakóautósokon kívül. Kisétálok a szalagkoláthoz és lenézek a mélybe, alattam úgy 50 méterrel fut az út tovább, néhány kanyarral átszalad a völgyön, és látom, ahogy pár kilométer múlva megint hajtűkanyarokkal kapaszkodik felfelé.
A Mustang motorja mögöttem morog, és itt már madár sem csicsereg, a tehenek bőgése csak a távolban visszhangzik, ahogy a csúcsok között eljut hozzánk. Ott lent, körülbelül egy kilométerre, a tehenek a lehetetlenül zöld fűt rágcsálják. Az útszakasz állítólag végig 30-as sebességkorlátozású, de még a birkák sem tűnnek megdöbbentnek, ahogy legalább háromszor annyival suhansz el mellettük. Ez talán nem helyes, de nem is kockázatos; egy kézen meg tudom számolni, hány autóval találkoztunk az eltelt órák során.
Állítólag reggel 8 és este 6 óra között lehet csak felmenni, de valójában alig találkozni élő lélekkel, aki megkérdezné tőled, hogy mit keresel ott. Rendőr sem áll őrt, és a kempingezők is folyamatosan jelen vannak, éjjel-nappal. Másnap hajnali 5-kor a helyiek ugyanúgy indultak felfelé, mint mi, bár valószínűleg nem a napfelkeltét akarták megcsodálni. Van, aki csak azért jár erre, mert ez a legrövidebb út, hiszen más lehetőség nem igazán adódik. A szeszélyes időjárás miatt a szezonon kívül gyakran zárják le a területet; tavasszal és ősszel előfordulhat, hogy a csúcson havazik, télen pedig néhány óra alatt akár 10-12 méteres hó is hullhat, ami után már csak helikopter tudja lehozni az embereket a hegytetőről.
A nappali hőmérséklet 25-30 fok között mozog, míg az esték és hajnalok hűvös 10-13 fokot kínálnak, ami minden körülmények között teljesen elviselhető. Persze a motor hajlamos lehet túlmelegedni a lassú kanyarokban, de hajnalban ez nem igazán jelent problémát. A nap 5:45-kor - mint egy pontosan beállított óra - emelkedett fel, és tökéletes narancssárga fényével vonta be az eget körülöttünk. Én pedig ott ültem a Mustang forró motorházán, miközben szürcsöltem a hajnalban kómásan előkapott nullás radleremet. Se köd, se felhők, száraz útburkolat és lélegzetelállító táj – ha van olyan pillanat, ami az autózás tökéletességét megtestesíti, akkor ez volt az.
Romániában az úthasználat díjköteles, beleértve az országutakat is. Az interneten 10 napra váltható útdíj mindössze 3,3 euróba, körülbelül 1300 forintba kerül, és cserébe valóban kiváló minőségű utakon autózhatsz. Ha igazán különleges élményre vágysz, érdemes a Transalpina útvonalát választani, amelynek egyes szakaszai mentesek a külön díjtól. Ezzel szemben a népszerű, ámde zsúfolt Transfogarasi úton valószínűleg sokkal több autóval találkozol. Az Alpina környékén ráadásul a medvék is távol maradnak, így nyugodtan megállhatsz és felfedezheted a gyönyörű tájat mindenféle veszélyforrás nélkül.
Külön öröm, hogy körülbelül 2-3 kilométerenként találkozhatunk padokkal berendezett pihenőhelyekkel, ahol megállhatunk egy kis lazításra. Legközelebb biztosan magammal hozom a vacsorámat és a reggelimet, mert ez a hely egyszerűen varázslatos. Van, aki még aludni is feljön ide az autózás után, amikor jól esik egy kis pihenés, hiszen a levegő olyan tiszta, hogy szinte érezni lehet a frissességét. A csendet néha én zavarom meg, de a leforgatott V8 motor hangja mégiscsak megnyugtató, nem gondolod?
Furcsa döntés lehetett ez, főleg egy automatával, de a jelenlegi helyzetben a saját autóm helyett a tesztautót kellett bevetnem, és ez tűnt a legizgalmasabb és legelérhetőbb választásnak. Minden aggodalmamat az első szakaszon elsöpörte a fékek fantasztikus teljesítménye – a GT modellek hatdugattyús első és négydugattyús hátsó Brembókkal vannak felszerelve. A kormányzás precizitása is lenyűgözött. Ez egy hosszú távú túraautó, egy igazi GT, de meglepően jól fordul, pedig ettől kicsit tartottam a szakasz jellege miatt.
Orrtolás és kétségek nélkül vágtázunk a legélesebb kanyarokban is, teljes magabiztossággal. Itt szükség van a precíz kormányzásra, és a Mustang ebben a tekintetben meglepően jól teljesít. Néha már a kanyar csúcspontján át kell vennem a kontrollt, de ez inkább az extrém útvonal adottságainak köszönhető; a legtöbb esetben a kanyarokat simán, átfogás nélkül is meg tudom járni. A futómű rugózása kicsit bizonytalannak tűnik; hiányzik belőle a MagneRide, de így is sokkal élvezetesebb a vezetés, mint ahogy azt elsőre gondolnád. Ritkán van szükség fékezésre, hiszen még az automatikus váltóval is figyelembe vehetjük a motorfék hatását, ami lehetővé teszi, hogy a nehéz technika előnyeit kihasználva megőrizzük a lendületünket.
A motor ereje bőségesen elegendő, viszont a tízfokozatú váltó már kicsit túlzásnak tűnik. Ha nem én váltok kézzel, simán fel tudja tornászni a fokozatokat hatodikig két kanyar között. A jó hír az, hogy ezt szinte észre sem veszem, a rossz viszont az, hogy legalább négy fokozatot vissza kell váltanom, hogy időben elérjem a megfelelő sebességet a megfelelő fordulatszámon. Alapvetően a váltó a nyugodt vezetésre van hangolva, de a visszafordítóknál szükség van a második fokozatra a dinamikus kigyorsításhoz. A kettes és hármas fokozat között visszafelé váltva furcsa ugrásokkal találkozom, amit az utolsó napig sem tudtam igazán megszokni. Felfelé haladva pedig gyakran töltési hibajelzés villant fel, gyanítom, hogy a generátor nem bírta a fordulatszámot, mivel csak a nehezebb szakaszokon jelezte ezt.
A gumikkal, amiket kaptunk, már volt némi idő, ami nem igazán segítette a kanyarvételeket. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy még mindig tartja a tapadást, de hirtelen, amikor az elektronika is bekapcsolt, elkezdett sodródni a nyomaték hatására – főleg a szűk kanyarokban, ahol ez nem éppen ideális. Nem akartuk őket végleg tönkretenni, pedig a hely adottságai lehetővé tették volna a merészebb játékot. Néha azért engedtem magamnak egy-egy szórakoztatóbb kanyart, hiszen a Mustang meglepően kiszámítható és remekül kezelhető. Messze nem az a tipikus amerikai izomautó, amit az ember elsőre gondolna; sokkal inkább egy precíz és kommunikáló jármű, mint amire számítani lehet.
A nyári hónapokban a Transalpina még mindig várja az autós kalandorokat, akik igazán felejthetetlen élményre vágynak. Ha egy igazán felemelő autózásra készülsz, ne habozz! A Transzfogaraszi út kicsit távolabb van, és sajnos sűrűn látogatott, míg a Transalpina sokkal közelebb található, szinte üresen tátong a csodás tájban. Itt az autózás nem csupán egy út, hanem egy élmény. Biztosan visszatérek még ide, bármilyen járművel, mert a táj, az útvonal, a felfrissítő levegő és a nyugodt hangulat mind-mind olyan értékek, amik máshol nem találhatóak. Itt valóban béke és harmónia uralkodik.
