Kötelező-e a nagyszülőknek tartásdíjat fizetniük az unokáiknak?

Megözvegyültem, és ikreimmel anyaságin vagyok, lakáshitellel a nyakamon. Férjem tragikus haláláért az anyósomék engem is okolnak, ezért sem velem, de még unokáikkal sem tartják a kapcsolatot. Az özvegyi és árvasági járadékot még nem sikerült elintéznem, a szüleim már nem élnek, és már a hitelt sem tudnám fizetni, ha testvérem és ismerőseim nem segítenének ki kisebb-nagyobb összegekkel, amely segítséget nem is tudom, hogy vissza tudom-e majd fizetni. Apósomék már nyugdíjasok, de van egy panziójuk, amelyből rendszeres és jó jövedelmük van, ezért kértem meg őket sms-ben, hogy nem járulnának-e hozzá az unokák havi kiadásaihoz, de elutasítottak. Kötelezhetők a nagyszülők arra, hogy az unokáknak tartásdíjat fizessenek?

A tartásdíj fogalma általában a szülők gyermekeik iránti eltartási kötelezettségére utal, azonban gyakran megfeledkezünk arról, hogy a távolabbi rokonoknak is lehet ilyen kötelezettségük. A családtagok közötti felelősségvállalás elengedhetetlen, hiszen egymás támogatása a családi kötelékek alapját képezi. Azok a családtagok, akik nem képesek önállóan eltartani magukat, bizonyos jogi keretek között az egyenes ági rokonok által támogatandók. Ez a kölcsönös segítségnyújtás a családi összetartozás fontos része, amely elősegíti a családi harmónia megőrzését.

Az elődök és utódok közötti kölcsönös eltartási kötelezettségeket a 36/2005. (X. 26.) sz. Családjogi Törvény (Cst.) szabályozza, különösen a 69-70. §-ok vonatkozásában. Kiemelendő, hogy a nagyszülők eltartási kötelezettsége kizárólag akkor merül fel, ha ez egyértelműen szükséges. Továbbá fontos tudni, hogy a távolabbi rokonok tartásdíj-kötelezettsége mindig a közelebbi rokonok terhére esik. Az eltartási kötelezettség elsődlegesen a házastársat terhelné, de mivel ő már elhunyt, így a felmenő rokonok, mint például a szülők, nagyszülők vagy akár dédszülők felelőssége merül fel. Olvasónk, aki egyedülálló szülő és munkanélküli, természetben biztosítja gyermekeinek az eltartást, ám állítása szerint olyan körülmények közé került, hogy már nem képes önállóan ellátni kiskorú gyermekei alapvető szükségleteit. A Cst. értelmében mind a négy nagyszülő tartásdíjra kötelezhető lenne, ám az anyai nagyszülők már nincsenek életben, így az apai nagyszülők maradnak, akik potenciálisan kötelezettek lehetnek.

A nagyszülők tartásdíj-kötelezettségének megállapításánál a bíróság alaposan megvizsgálná az anya munkavállalási lehetőségeit, illetve hogy az özvegyi nyugdíjából milyen jövedelmet tudna szerezni. Emellett figyelembe venné az árvasági járadékok összegét is, valamint azt, hogy az anya valóban nem képes-e önállóan biztosítani a gyermekek alapvető ellátását, így a csemeték rászorultak távolabbi rokonok támogatására is. Ezt követően az eltartás mértékének meghatározására összpontosítana, amely magában foglalja a kiskorúak lakhatási, élelmezési, ruházkodási és egyéb szükségleteit, mindezt a nagyszülők anyagi helyzetének figyelembevételével.

A távolabbi rokonok eltartási kötelezettsége általában kisebb mértékű, mint a szülők és gyermekeik között fennálló kötelezettségek. Érdemes megjegyezni, hogy a tartásdíj ne terhelje meg a kötelezettek saját megélhetését, ezért az unokák eltartása nemcsak pénzbeli támogatással, hanem természetbeni segítséggel is megoldható. Például a nagymama napközben gondoskodhat az unokákról, így lehetővé téve az anya számára, hogy dolgozhasson.

Végül hangsúlyozni kell, hogy a nagyszülők eltartási kötelezettségéről is csak megegyezés hiányában dönt a bíróság. Olvasónknak is mindent meg kellene tenni azért, hogy fölösleges bírósági eljárásokkal ne romoljon el egy olyan szép kapcsolat, amely általában az unokák és a nagyszülők viszonyát jellemzi.