Nehezen tudod észben tartani a fontos információkat? Ezzel a módszerrel könnyedén javíthatod a memóriádat!

Az "emlékezet" fogalma valójában nem olyan egyszerű, mint azt sokan gondolják - írja a Science Focus. Amikor egy megtörtént eseményt próbálunk felidézni, egy komplex, egymással összefonódó sejthálózat aktiválódik az agyunkban. Ha egy adott dologra nem tudunk visszaemlékezni egy bizonyos módon, más kapcsolatok révén mégis eszünkbe juthat. Minél gyakrabban idézünk fel egy emléket, annál erősebbé válnak az idegsejtek közötti kapcsolatok. Bár a neuronok száma korlátozott, az egészséges agyunkban szinte végtelen variációjú kapcsolódások jöhetnek létre. Így tehát a memóriánk soha nem lesz telített.

Ahogy egyre idősebbek leszünk, életünk eseményei és kapcsolatok egyre bonyolultabbá válnak. Az agyunk gyakran túlterheltté válik, és ilyenkor a neurális hálózataink rugalmasan reagálnak, lehetővé téve, hogy ugyanazokat a neurális pályákat különböző emlékek előhívására használjuk. Ez a dinamika növelheti az esélyét annak, hogy összekeverjük az eltérő eseményeket, vagy nehezebben idézzük fel a dolgokat. Azonban fontos megjegyezni, hogy az agyunk kapacitása nem ér véget, nem "telítődik" el, csupán alkalmazkodik a megújuló információkhoz.

Fontos azonban hangsúlyozni azt is, a felejtés nem feltétlenül rossz. Ez segítheti, hogy a valóban fontos, gyakran használt információk maradjanak gyorsan hozzáférhetők, viszont kifejezetten bosszantó, amikor tanulunk valamit - például egy új nyelvet -, de egyszerűen képtelenek vagyunk megjegyezni a szavakat, nyelvtani szabályokat.

A tanulás kihívásainak leküzdéséhez kulcsfontosságú a 2-7-30 módszer - állítja az inc.com. Ez a megközelítés azt jelenti, hogy a tanulni kívánt anyagot a tanulás után 2, majd 7, végül pedig 30 nap elteltével ismételjük meg. E módszer tudományos alapjait Hermann Ebbinghaus német pszichológus fektette le, aki már az 1880-as években tanulmányozta, hogy miként felejtünk el információkat. Az Ebbinghaus által végzett kísérletek során arra a következtetésre jutott, hogy az ismétlés segít a memória megerősítésében, és így a tanulás hatékonyabbá válik.

Ahogy már említettük, a felejtés nem csupán egy hiba, hanem az agyunk természetes működésének elengedhetetlen része. Ebbinghaus ezt a jelenséget tudományos keretek közé helyezte, és megalkotta a híres "felejtési görbét", amely bemutatja, milyen ütemben tűnnek el az információk emlékeinkből. Az első napok során a felejtés üteme rendkívül gyors, majd később a görbe fokozatosan ellaposodik, jelezve, hogy a tanult anyag egy része stabilabbá válik az idő múlásával.

Ahogy az inc.com szerzője is rámutat, a 2-7-30 szabály egy blogger innovatív megközelítése, amely saját tapasztalataira és Ebbinghaus kutatásaira épít. Ez a blogger azt tapasztalta, hogy a legjobban akkor tudta megjegyezni az új információkat, ha azokat meghatározott időintervallumokban rögzítette: 2, 7 és 30 nap múlva. Állítása szerint ennek a módszernek köszönhetően a tanult anyag 90 százalékát képes volt visszaidézni. Ezzel szemben Ebbinghaus azt az eredményt találta, hogy a "természetes" emlékezés során egy hónap után csupán 20-30 százalékot tudunk megőrizni, ha nem ismételjük át az információt.

Bár nem világos, hogy a szerző mennyire jártas a pszichológia vagy a memóriakutatás terén, megfigyelései összhangban állnak a korábbi kutatások eredményeivel. Valószínűleg sokan ismerik azt a mondást, miszerint az ismétlés a tudás anyja. Érdekes módon azonban egy 2010-es években végzett magyar kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az ismétlés helyett a tesztelés játszik kulcsszerepet a tanulási folyamatban.

Az meg már csak a hab a tortán, hogy a tesztelés során még a rossz válaszokból is tanulunk - összegezte anno az Index a kutatók megállapításait.

Lényegében tesztelést javasol az inc.com szerzője is, például miután elolvastunk egy könyvet, írjunk róla egy egyoldalas összefoglalót. Majd 2-7-30 nap múlva próbáljuk meg újra leírni, anélkül, hogy előtte megnéznénk az eredeti lapot. Tehát nem ismétlünk, hanem teszteljük, majd ellenőrizzük magunkat.

A hatékony tanulás érdekében számos módszert bevethetünk, ha tisztában vagyunk agyunk működésével. A memóriánk két fő típusra osztható: hosszú távú és rövid távú memória. Az új információk először mindig a rövid távú, más néven munkamemóriába jutnak. Ezt a nevet azért kapta, mert ez az a rendszer, amely aktívan működik, amikor olvasunk, beszélgetünk vagy éppen írunk. Azonban van egy fontos korlátja: a rövid távú memória egyszerre csupán 5-9 különböző információt (például számokat, neveket, szavakat vagy gondolatokat) képes megőrizni. Amint újabb információ érkezik, a régebbi adatok közül valami biztosan kikerül, hogy helyet adjon az újnak.

Ahhoz, hogy az információ a rövid távú memóriából átkerüljön a hosszú távúba, az agyunknak nyugalomra és pihenésre van szüksége. Ezért érdemes tanulás közben rövid pihenőket tartani. Fontos, hogy a pihenés ne stimulálja az agyat, ne a telefonunkhoz nyúljunk, vagy sorozattal jutalmazzuk magunkat. Helyette csukjuk le a szemünket pár percre, menjünk ki a levegőre vagy igyunk egy kávét, teát, akár egy pohár vizet, miközben megpróbálunk a tanultakra gondolni. Az információk rögzülésében segít az alvás is, ezért hasznos, ha lefekvés előtt még átnézzük a tananyagot.

A rövid távú memória is fejleszthető, akár olyan hétköznapi gyakorlatokkal, mint a különböző keresztrejtvények fejtése, de edzhetjük ennél célzottabban is, például úgy, hogy egyre több képet, számot vagy szót próbálunk egyszerre megjegyezni.

Az információk hatékonyabb megjegyzéséhez fontos, hogy legyenek olyan kapcsolódási pontjaink, amelyekhez viszonyíthatjuk az új tudást, legyenek azok korábbi ismeretek vagy bármilyen más külső ingerek. Ezt a technikát használják a memóriabajnokok is, akik lenyűgöző teljesítményeket nyújtanak. Például 2002-ben Dominic O'Brien megdöntötte a Guinness-rekordot azzal, hogy 2 808 kártya sorrendjét idézte fel szinte hibátlanul, mindössze egyetlen alkalommal való látás után. Hasonlóképpen, Ryu Song egy óra leforgása alatt 4 620 véletlenszerű számot memorizált. Meglepő módon ezek a figyelemre méltó eredmények nem valamilyen különleges agyi felépítés vagy kognitív fölény következményei, ahogy a Big Think is megjegyzi.

Ezek az emberek különböző mnemotechnikai technikák révén növelik teljesítményüket. A mindennapok során gyakran tudatosan vagy akár észrevétlenül is alkalmazzuk ezeket a módszereket. Például, amikor telefonszámokat kell megjegyeznünk, gyakran felosztjuk őket három és két számjegyű csoportokra, így ahelyett, hogy hét számot rögzítenénk az agyunkban, csupán háromra van szükségünk. Az említett extrém esetekben a loci módszer a legelterjedtebb, melynek során a megjegyzendő információkat egy mentális térkép segítségével helyezzük el, amit gyakran „memóriapalotának” is hívunk. Ez a technika a leghatékonyabb, ha egy jól ismert környezetet használunk alapként, de lehetőségünk van arra is, hogy egy saját, egyedi világot alakítsunk ki, amelynek minden apró részletét alaposan ismerjük.

A módszer lényege abban rejlik, hogy agyunk sokkal hatékonyabban rögzíti a vizuális információkat, mint a szavakat. Ennek érdekében olyan helyszíneket használunk, amelyeket jól ismerünk, mint például az otthonunk, egy kedvenc utca vagy akár egy képzeletbeli helyszín. Arra kérjük az agyunkat, hogy erőteljes mentális képeket alkosson a megjegyzendő dolgokról. Például, ha azt szeretnénk, hogy ne felejtsük el reggel elvinni a szemetet, akkor az elménk palotájában képzeljünk el egy hatalmas, bűzölgő szemétkupacot, amely lehet akár a szőnyeg közepén vagy a fürdőkádban. Ezzel a technikával a fontos információk sokkal könnyebben rögzülnek emlékeinkben.

Derren Brow, illuzionista hangsúlyozza, minél bizarrabba mentális kép, annál egyszerűbb emlékezni rá. Persze a módszer igényel némi gyakorlást, például szokásunkká kell tenni, hogy újra és újra végigjáruk az elmepalotánkat, előhívva azokat a képeket, amikre emlékezni szeretnék. Emellett érdemes piciben kezdeni és aztán folyamatosan tovább növelni a palota területét, hogy minél több dolgot tudjunk benne elhelyezni. Például kezdhetjük a lakásunkkal, aztán jöhet az utca, majd a villamosmegálló és így tovább bővíthetjük a mentális térképet, lényegében a végtelenségig.