Kényszerből feleségül ment ahhoz a férfihoz, aki jóval az ő éveit meghaladta, de fogalma sem volt arról, hogy mibe lép bele.

Kevés olyan irodalmi alkotás létezik, amely ilyen hitelesen képes bemutatni az intimitás kettős természetét – azt, hogy miként képes egy kapcsolat megmenteni és egyben tönkretenni az embert. Coco Mellors legújabb regénye, a "Kleopátra és Frankenstein", amelynek magyar nyelvű kiadása nemrégiben látott napvilágot a Libri Könyvkiadó Kft. jóvoltából, pontosan ezt a komplex dinamikát tárja elénk. A történet középpontjában Cleo, a fiatal brit festőművész, és Frank, a nála húsz évvel idősebb, jómódú üzletember házassága áll. A mű mélyrehatóan vizsgálja a szerelem, az önmegvalósítás és a kortárs felnőttlét kihívásait, miközben éles, érzelmileg gazdag portrét fest a két főszereplő kapcsolatáról.

Regényt olvasni egy fiatal, önmagát szinte semennyire nem ismerő lány és egy nála jóval idősebb, meglehetősen tudatos(nak tűnő) férfi turbulens kapcsolatáról minden, csak nem komfortos, pláne ha az olvasó nem volt és nem is lesz ilyen helyzetben. Bár talán még annak is frusztráló ilyen kötetet olvasni, aki volt már hasonló kapcsolatban, vagy a környezetében látott példát ilyenre.

A megváltozott erőviszonyok, a megbélyegzéstől való rettegés, valamint az eltérő érdeklődési körök és élethelyzetek mind olyan tényezők, amelyek azonnal eszünkbe jutnak, amint egy ilyen románccal találkozunk. Coco Mellors regénye során többször is megdöbbentem, és a szemöldököm néha feljebb ugrott, az arcom pedig hitetlenkedve torzult el – hiszen a Kleopátra és Frankenstein története nem éppen könnyed olvasmány. Ugyanakkor remekül megragadja azt a mélységet és bonyolultságot, amit a szerző kifejezni kíván.

Mellors az elbeszélését sokszínű nézőpontok mentén szövi, ahol barátok, testvérek és szerelmesek hangjai egyaránt megszólalnak. Ezen különböző perspektívák révén a központi kapcsolat dinamikája folyamatosan átalakul, újraértelmeződik. Az olvasó így egy gazdag és árnyalt képet kap arról, hogy hogyan formálják a szereplők interakciói egymás életét és érzéseit, miközben felfedezik a kapcsolatok bonyolultságát és mélységét.

A történet középpontjában Cleo és Frank belső világának ellentmondásos feszültsége áll. Cleo, a sérülékeny lélek, akit múltjának fájdalmas emlékei kísértenek, művészetén keresztül próbál kapaszkodót találni, mégis mindennél jobban vágyik arra, hogy végre haza találjon, és tartozzon valahová. Frank, aki a kontroll szimbóluma, a felnőttkorát a privilégiumok, a szakmai elismerés és az a meggyőződés formálta, hogy a pénz és a határozottság minden érzelmi problémát képes megoldani. Hirtelen jött házasságuk, amelyet a vonzalom és a közös magány táplál, hamarosan megpróbáltatás elé állítja őket. A kapcsolatuk próbája rávilágít arra, hogy mennyire eltérően birkóznak meg saját belső démonjaikkal, és hogy a különböző megközelítések csak tovább mélyítik a feszültséget közöttük.

Kettejük dinamikáját arra használja, hogy megvizsgálja a "romantikus megmentés" mítoszát, vagyis az elképzelést, hogy más is elvégezheti helyettünk a gyógyulást. A cselekmény előrehaladtával láthatóvá válik, miként lesz Cleo művészi folyamata és Frank gondoskodása a ki nem mondott félelmek csatatere, miután a kapcsolathoz szükséges érzelmi érettség és nyelv mindkettejükből hiányzik.

Mellors a mellékszereplők fejezeteit is ügyesen belefűzi a narráció szövetébe, ezzel gazdagítva a történet világát, amely nem csupán Cleo és Frank bonyolult viszonyára összpontosít. A szerző e jelenetek révén szélesíti a regény tematikus spektrumát: a párkapcsolati válságot az identitás, a közösségi kapcsolatok és a gondoskodás erkölcsi mélységeinek összefüggésébe helyezi. Az így kialakuló komplexitás lehetővé teszi, hogy a szereplők nemcsak saját életük, hanem egymás életének árnyalatait is felfedezzék.

A test mint motívum szintén visszatérő szerepet játszik a kötetben. Mellors a szexualitást, a betegséget, az önbántalmazást és a függőségeket nem szenzációhajhász eszközként, hanem a szereplők lelkiállapotának megnyilvánulásaiként használja. Cleo számára a test gyakran bizonytalan terep, amelyet festészete révén próbál megérteni; Frank számára a félelem és a felelősség színhelyévé válik.

A Kleopátra és Frankenstein nem csupán egy kapcsolat bukásáról szól, hanem inkább azokról a komplex erőkről, amelyek a kortárs felnőtt életet formálják. Mellors nem idealizálja a zűrzavart, hanem inkább egy fokozatos, fájdalmas széthullásként mutatja be egy házasság történetét, amely már eleve ingatag alapokra épült. Ennek ellenére nem nevezhetjük a művet tragikusnak, hiszen a főszereplők kénytelenek szembesülni saját magukkal, ami arra utal, hogy a tragédia akár a fejlődés serkentője is lehet. Az önismeret és a belső harcok révén lehetőség nyílik a megújulásra, és a nehézségek átváltozhatnak az önmagunk jobbá tételének eszközeivé.