Az Egyesült Államok újraéleszti a második világháborús csendes-óceáni bázisait – üdvözlünk, Magyarország!
A Csendes-óceán szívében elhelyezkedő Tinian sziget régóta álmos állapotban pihent, dzsungel borította, és a történelem szele szinte teljesen elfeledte. Valaha a Northfield légibázis otthona volt, ahonnan a Hirosimára és Nagaszakára ledobott atombombákhoz készült repülőgépek szálltak fel. A második világháború után azonban a sziget stratégiai jelentősége fokozatosan eltűnt. Az utóbbi időben készült műholdas felvételek azonban meglepő változásokat mutatnak: az amerikai katonai egységek aktívan dolgoznak a terület rendezésén és az infrastruktúra újjáélesztésén, ami világosan jelzi, hogy a sziget katonai potenciálja iránti érdeklődés újraéledt.
Ez az újjáélesztési kezdeményezés a Pentagon szélesebb körű stratégiájának letéteményese, amely a Kína gyors ütemű katonai fejlesztéseinek ellensúlyozására irányul, különös figyelmet fordítva a nagy hatótávolságú csapásmérő képességekre. Kína új fegyverrendszerek kifejlesztésén dolgozik, beleértve a közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat, amelyek képesek elérni az amerikai támaszpontokat a csendes-óceáni térségben. Erre reagálva az Egyesült Államok egy úgynevezett "Hub and Spoke" rendszerre támaszkodik, amely lehetővé teszi, hogy a katonai erőket ne csupán néhány nagyobb bázison koncentrálják, hanem több kisebb repülőtérre is eloszthassák. Ez a stratégia célja a túlélőképesség és a mozgékonyság növelése, különösen egy esetleges támadási helyzetben – írja a CaspianReport.
A második világháború alatt az Egyesült Államok 93 légi támaszpontot tartott fenn a Csendes-óceánon, de ma már csak 33 marad működőképes. Miközben a hadsereg igyekszik megerősíteni jelenlétét a régióban, nemcsak a dzsungel borította leszállópályák megtisztításának fizikai kihívásával kell szembenéznie, hanem a fokozott militarizálástól óvakodó csendes-óceáni nemzetekkel való kapcsolattartás diplomáciai bonyodalmaival is.
A guami Andersen légitámaszpont, amely az amerikai katonai hatalom csendes-óceáni kivetítésének egyik sarokköve, lőtávolságon belül van Kína gyorsan bővülő rakétaarzenáljától. A "Guam-gyilkosnak" nevezett DF-26-nak körülbelül 4000 km-es hatótávolsága van, és az elmúlt években riasztóan megnőtt a gyártási üteme. Emellett a DF-17 hiperszonikus rakéta, amely repülés közben képes megváltoztatni a röppályáját, még nagyobb kihívást jelent az amerikai rakétavédelmi rendszerek számára. A Pentagon felismerve ezeket a fenyegetéseket, a kulcsfontosságú létesítmények védelmére a THAAD, az Aegis és a Patriot rendszereket magában foglaló többszintű rakétavédelmi hálózatba fektet be.
Bár a Pentagon védelmi intézkedései határozottan léteznek, a legfrissebb háborús szimulációk riasztó eredményeket tártak fel: egy komolyabb konfliktus során az amerikai légi flották veszteségeinek akár 90%-a is a földi bázisokon történhet. Ez a forgatókönyv még a Pearl Harbor-i tragédia mértékét is felülmúlná, ahol a repülőgépek 48%-a semmisült meg. Annak érdekében, hogy csökkentsék ennek a kockázatát, az Egyesült Államok sürgősen nekilát a második világháborús repülőterek modernizálásának a Csendes-óceán térségében, ezzel javítva a repülőgépek szétszórására és átcsoportosítására való képességüket egy esetleges támadás során.
Miközben az Egyesült Államok fokozza csendes-óceáni védelmi intézkedéseit, Kína egyre inkább terjeszkedik katonai jelenlétében. Legutóbbi műholdfelvételek jelentős haditengerészeti fejlesztéseket tártak fel Tajvan közelében, ahol a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) új, kétéltű támadó uszályokat készít, melyek célja, hogy közvetlenül a tajvani partokra szállítsanak tankokat és katonákat. Továbbá, a kínai Yulin haditengerészeti támaszpont, amely Hainan szigetén található, már nem csupán egy kisebb előőrs, hanem egy jelentős katonai központtá fejlődött, amely a csendes-óceáni dominancia megteremtésére irányuló 50 milliárd dolláros stratégiai terv alapköve.
Kína haditengerészeti stratégiája egy jól körvonalazott idővonalat követ: az első szigetlánc védelme 2030-ig, míg a második szigetláncot érintő ellenőrzés kiterjesztése 2050-re van kitűzve. E célok elérése érdekében Kína soha nem látott sebességgel növeli hadihajóinak, tengeralattjáróinak, rakétáinak és repülőgépeinek számát. A PLA légierő még az Andersen légitámaszpont ellen irányuló szimulált támadási felvételeket is nyilvánosságra hozott, ami éles figyelmeztetésként szolgál a térségben fokozódó katonai feszültségekre.
Annak ellenére, hogy Amerika erőfeszítéseket tesz csendes-óceáni jelenlétének megerősítésére, a geopolitikai kihívások továbbra is fennállnak. Számos korábbi, második világháborús repülőtér olyan területeken található, amelyek már nem állnak közvetlen amerikai ellenőrzés alatt. Az olyan nemzetek, mint Palau, Mikronézia és a Marshall-szigetek védelmi megállapodásokat kötöttek Washingtonnal, de egyre óvatosabbak az amerikai katonai létesítmények befogadásával kapcsolatban. Környezeti aggályok, az őslakosok jogai és szuverenitási kérdések tovább bonyolítják a bázisok bővítésére és modernizálására irányuló erőfeszítéseket.
Palauban a radarrendszer kiépítése körüli jogi viták a környezeti hatásokra vonatkozó aggályok miatt merültek fel, míg Mikronéziában a Yap nemzetközi repülőtér 400 millió dolláros fejlesztése ellenállásba ütközött a helyi közösségek részéről. Az Egyesült Államok régiós dominanciájának megítélése szempontjából Kína stratégiája, amely gazdasági és diplomáciai elköteleződéseket foglal magában, új kérdéseket vetett fel. Különösen az infrastrukturális beruházások és az oktatási programok révén Peking befolyása egyre inkább megszilárdul a csendes-óceáni szigetországokban, így a geopolitikai egyensúly folyamatosan változik.
Az USA és Kína közötti feszültségek fokozódásával a Csendes-óceán ismét kulcsfontosságú geopolitikai csatatérré válik. A katonai infrastruktúra újjáépítése Tinianon, Guamon és Palaun csak egy aspektusa a Kína növekvő befolyásával és katonai képességével szembeni szélesebb körű stratégiának. A "Hub and Spoke" rendszer nagyobb rugalmasságot és ellenálló képességet kínál az Egyesült Államoknak, de sikere nemcsak a mérnöki és logisztikai munkától függ, hanem a csendes-óceáni térség összetett politikai tájképén való eligazodástól is.
A régió sorsdöntő kereszteződéshez érkezett. Miközben az amerikai hadsereg fokozza jelenlétét, számos csendes-óceáni ország még mindig hezitál, hogy melyik oldalra álljon egy esetleges konfliktus esetén. A csendes-óceáni hatalmi egyensúly nem csupán a katonai erő mértékén múlik, hanem a diplomáciai kapcsolatok szilárdságán, a gazdasági befolyáson és azon is, hogy az Egyesült Államok és Kína mennyire tudja fenntartani a tartós és kölcsönösen előnyös viszonyokat a régió népeivel. Ebben a nagymenő tétű versengésben a befolyás megszerzése ugyanolyan kulcsfontosságú lehet, mint a katonai dominancia elérése.
Ezek a cikkek is figyelmet érdemelnek:
