Egy újabb rejtély bontakozott ki a Hold rejtett oldaláról, amely eddig elkerülte figyelmünket.

A legfrissebb eredmények a kínai Csang'o-6 küldetésből azt mutatják, hogy a Hold távoli oldalán gyűjtött talajminták elemzése szerint a holdköpeny ezen a területen szárazabb állapotban található, mint a Föld felé néző részen. Ez a felfedezés nem csupán a Hold kialakulásának megértését gazdagítja, hanem a jövőbeli űrkutatási stratégiákra is komoly hatással lehet.

A Csang'o-6 misszió által begyűjtött holdi minták legújabb elemzése lenyűgöző betekintést nyújt a Hold vulkanikus múltjába és a felszínen található víz eloszlásába. A kutatók felfedezték, hogy a Hold túlsó oldalán egészen 2,8 milliárd évvel ezelőtt is zajlott vulkáni aktivitás, sőt, egy még korábbi, 4,2 milliárd éves kitörés nyomait is sikerült azonosítani. Ez a felfedezés megerősíti, hogy a Hold két oldalán egyaránt léteztek aktív vulkánok, amelyek évmilliárdokkal ezelőtt formálták az égitestet.

Érdekes tény, hogy a Hold túlsó oldala lényegesen szegényebb vízben, mint a Föld felé néző része. Míg az előbbi oldal akár 200 μg/g⁻¹ víz tartalommal bír, addig a túlsó oldalon ez az érték mindössze 1-1,5 μg/g⁻¹ körüli. Ez a vízeloszlásbeli eltérés szorosan összefügg más aszimmetrikus jelenségekkel, amelyek szintén megfigyelhetők a Hold felszínén, és fontos információkat nyújtanak a Hold keletkezéséről és fejlődéséről. A köpeny alacsonyabb víztartalma a két félteke vulkáni aktivitásának különbségeit és a felszíni formák eltéréseit is magyarázhatja.

Ahogy azt már sokan tudják, a Hold mindig ugyanazt az oldalát mutatja nekünk, amikor a Földről nézzük. Ennek oka, hogy a Hold tengelye körüli forgási ideje pontosan megegyezik a Föld körüli keringési idejével. Ezt a különleges jelenséget kötött tengelyforgásnak vagy szinkronforgásnak nevezzük. Egyszerűen fogalmazva,

A kötött forgás kialakulásában a Föld gravitációs vonzása játszott döntő szerepet. A gravitációs hatás a Hold Föld felé néző oldalán erősebben érvényesült, mint a távolabbi oldalon, ami fokozatosan lelassította a Hold forgását, míg végül az a keringésével szinkronba került. Ennek következtében a Holdnak azt a részét, amelyet sosem látunk, a köznyelvben gyakran a "sötét oldal" kifejezéssel illetik. Ez a megnevezés azonban félrevezető, hiszen a Hold ezen része is napfényben fürdik, csupán a Földről nem észlelhetjük.

A Hold távoli, rejtett oldalán elhelyezkedő Déli Pólus-Aitken-medence a legnagyobb és legrégebbi ismert becsapódási kráter a Hold felszínén, ami érthetővé teszi, miért került a kutatások középpontjába. Ez a lenyűgöző képződmény mintegy 2500 kilométer átmérőjével és akár 8,2 kilométeres mélységével páratlan lehetőségeket kínál a Hold geológiai múltjának feltárására. A kínai Csang'o-6 misszió, amely 2024 júniusában sikeresen gyűjtött és szállított vissza mintákat erről a területről, történelmi jelentőséggel bír, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a Hold túlsó oldaláról anyagot hoztak a Földre.

A medence egyedülálló jellemzői közé tartozik a magasabb vas-, titán- és tóriumszint, valamint a vékonyabb holdkéreg ezen a területen, amik alátámasztják azt az elméletet, miszerint a Holdat egykoron egy globális magmatenger borította. Emellett a mintákon alkalmazott kormeghatározási módszerek két jelentős becsapódási eseményt azonosítottak: az egyiket körülbelül 4,25 milliárd évvel ezelőttről a holdi kataklizma idejéről, a másikat pedig hozzávetőlegesen 3,87 milliárd évvel ezelőttről.

Közben a NASA sem pihen, és bár az Artemis-program időpontjait többször is módosították az utóbbi években, a csapat lelkesen folytatja a munkát. Az Artemis célja, hogy embereket, köztük az első nőt és a következő férfit, eljuttasson a Hold déli pólusának felfedezésére. Ez lesz az első alkalom 1972 óta, hogy emberek lépnek a Hold felszínére. Az Artemis-program nem csupán egy egyszeri küldetés, hanem egy ambiciózus hosszú távú tervet is magában foglal, amelynek célja egy fenntartható holdbázis létrehozása, amely a Mars felfedezéséhez szükséges emberes küldetések előkészítését szolgálja.

A program öt jelentős küldetésből áll, és eddig mindössze az első valósult meg: egy személyzet nélküli tesztrepülés a Space Launch System (SLS) rakétával és az Orion űrhajóval, amely 2022-ben a Hold körüli pályán zajlott. A NASA tervei szerint az Artemis-program második szakasza 2026-ra várható, amely az első fázis újbóli megvalósítása lesz, ám ezúttal már emberekkel a fedélzeten. Az igazi izgalmak azonban az Artemis III küldetésével kezdődnek, amely várhatóan 2027-ben lehetővé teszi, hogy a Hold felszínét az első női űrhajós is megérintse. Ahogy azonban említettük, az Artemis-program itt még nem ér véget; a jövőben további küldetésekkel bővül, amelyek célja a mélyűr felfedezése és a Marsra vezető út előkészítése is.

Előbbit 2028-ban, míg utóbbit 2030-ban szeretne véghezvinni a NASA, addig azonban számos dolog közbeszólhat. Egy biztos: az olyan előzetes küldetések, mint a Csang'o-6 csak tovább biztosítják a jövőbeli Hold-programok sikerességét.