Magyar kapus jutott be az Ifjúsági Bajnokok Ligája döntőjébe | Rangadó


Péntek este az FC Barcelona 1-0-ra legyőzte a holland AZ Alkmaart, ezzel bejutott az ifjúsági Bajnokok Ligája döntőjébe. A katalán csapat kapuját Yaakobishvili Áron védte, nem is akárhogy, négy hárítással járult hozzá csapata fináléba jutásához.

A magyar kapus a második félidőben igazán kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen két látványos védést is bemutatott. Az első bravúrját a 66. percben láthattuk, amikor Julian Oerip szabadrúgását ügyesen tolta a kapufa mellé. Később, nyolc perccel a mérkőzés vége előtt, Yaakobisvili lövését lábbal hárította, ezzel megakadályozva egy biztos gólhelyzetet. Az eredmenyek.com értékelésén 7,6-os osztályzattal a második legjobb teljesítményt nyújtotta a csapatban.

A Barcelona egyébként rekordot jelentő ötödik alkalommal jutott be ifjúsági BL elődöntőjébe, és már a hetedik percben megszerezte a vezetést, miután Kasper Boogaard buktatta Juan Hernándezt - a sértett spanyol játékos eztán a büntetőt is értékesítette.

A Barcelona hiányos kerettel, hiszen Jan Virgili, Jofre Torrents és Pedro Fernández nem voltak a pályán, mégis sikerült diadalt aratniuk. Ezzel a győzelemmel a katalánok véget vetettek az AZ Alkmaar lenyűgöző, 24 mérkőzésből álló veretlenségi sorozatának (büntetőpárbajokat nem számítva), amely rekordnak számított.

Amennyiben a Yaakobishvili család április 28-án, 18 órakor kezdődő nyoni döntőben legyőzi a másik ágon a Salzburgon keresztül bejutott török Trabzonsport (2-1), úgy a csapat történelmet írhat. Ez lenne az első alkalom, hogy a 2013 óta létező sorozatban egy csapat harmadszor is megnyeri a kupát.

Magyar játékos nyakába eddig egyszer kerül ifjúsági BL aranyérem, mégpedig 2017-ben, amikor Szoboszlai Dominik bár a döntőben és az elődöntőben nem játszhatott, de az összes többi meccsen erősítette az RB Salzburgot.

Related posts