Három év Giorgia Melonival: Egy politikai utazás krónikája Giorgia Meloni, Olaszország első női miniszterelnöke, három évvel ezelőtt vette át a kormányzást, és azóta jelentős változásokat hozott az ország politikai és társadalmi életében. E három év sorá
Stabilitást hozott az olasz kormányzásba az Olasz Testvérek (FdI) vezetője, aki nem csatlakozott Orbán Viktor és körei jobboldali populista irányvonalához és Ukrajnát is következetesen támogatja.
Amikor 2022 őszén Giorgia Meloni átvette Olaszország vezetését, a római hatalomváltás sokakban aggodalmat ébresztett Európa szerte. Meloni, mint az első nő a jobboldalon, aki kormányfői pozíciót tölt be, valamint az Olasz Testvérek (FdI) vezetője, számos országban félelmet keltett. A kérdések sorra merültek fel: vajon Olaszország eltávolodik a demokratikus normáktól, a szélsőjobboldal megerősödik-e Európában, és milyen irányba tereli a brüsszeli Putyin-ellenes konszenzust?
Három év elteltével a helyzet sokkal árnyaltabb, mint ahogyan azt korábban a várakozások vagy a félelmek sugallták. Meloni nem szorította háttérbe a meglévő rendszert, de reformokat sem hozott. Sikerének titka abban rejlik, hogy Olaszország politikai stabilitását megteremtette, míg ő maga az európai konzervatívok élvonalába került. Ugyanakkor mindezért komoly árat kellett fizetnie: a valódi gazdasági és társadalmi megújulás elmaradt, a politikai táj pedig egyre inkább a személyes lojalitásokra épül.
A modern Olaszország történetében a három évnél tovább működő kormányok igencsak ritkaságnak számítanak. Meloni sikerének titka abban rejlik, hogy képes kézben tartani koalíciós partnereit, akik a gyenge népszerűségük miatt nem akarják megkockáztatni a szakítást. Matteo Salvini, a Liga vezetője, aki korábban Putyin-párti kijelentéseivel és orosz kapcsolataival sok port kavart, mára már csak árnyéka egykori magabiztos politikai önmagának.
Meloninak sikerült megfékeznie a radikális oroszpárti hangokat, miközben maga következetesen kiállt Ukrajna területi integritása és európai támogatása mellett. A háború ügyében tanúsított határozottsága nemcsak a nemzetközi partnerek, hanem a saját pártjának mérsékeltebb szárnyát is megnyugtatta: Olaszország a NATO-ban és az EU-ban megbízható szövetséges maradt. Ezzel Meloni - a háborús korszakban különösen ritka - kiszámítható jobboldali vezetővé vált. Ez az irányvonal megfelel a másik koalíciós partnernek, a Forza Italiának, amely a koalíció legmérsékeltebb politikai ereje.
"Ukrajna győzelmére fogadunk"
Meloni politikai identitását három jelszó foglalja össze: Isten, haza, család. Ezek a hagyományos értékek adják beszédeinek érzelmi alapját. Pártja mögött mára komoly regionális bázis áll. Ez a területi beágyazottság biztosítja számára, hogy az állami intézményekben és a pártstruktúrában is erős vezető legyen.
Az első évben még sokan attól tartottak, hogy Meloni a "szuverenista" lengyel és magyar vonalat erősíti majd Brüsszelben. Három év után azonban világos, hogy az olasz kormányfő rugalmas, de nem lázadó. Bár mélyen szuverenista meggyőződésű, felismerte, hogy Olaszország gazdasági érdekei szorosan kötődnek az EU-hoz. Ennek megfelelően képes volt kompromisszumokat kötni: elfogadta az uniós helyreállítási alap feltételeit, támogatta a közös védelmi-ipari kezdeményezéseket, és igyekezett konstruktív partnerré válni a bizottsági vitákban.
Gianfranco Pasquino, az olasz politológus, a Die Presse című osztrák lap hasábjain a következőképpen fejtette ki véleményét: a miniszterelnök nem csupán pragmatikus, hanem rugalmas is; képes alkalmazkodni a körülményekhez, ugyanakkor megőrzi az olasz politikai irányvonalat, amely nem követi a megszokott utakat. Ez a kettősség – Brüsszelben mosolyogva, míg otthon inkább dacosan – egyszerre képezi a sikerének alapját és forrását a feszültségeknek. Külön figyelmet fordít az amerikai kapcsolatokra is, hiszen a Biden-kormánnyal pragmatikus és baráti viszonyt ápol, míg Donald Trump iránt személyes szimpátia fűzi. Ez a dinamika növeli európai szerepének jelentőségét: az EU számára hasznos egy olyan kormányfő, aki közvetítőként működhet a transzatlanti kapcsolatokban.
Giorgia Meloni egy aktívan működő mikrofon mellett osztotta meg, hogy ha rajta múlna, soha nem beszélne az olasz médiának.
Meloni nem csupán politikai szereplő, hanem egy igazi színpadi művész is. Tökéletesen érzékeli, mikor kell határozottan kiállnia, mikor érdemes mosolyra váltania, vagy éppen csókot váltania a kamerák kereszttüzében. Az olasz választók többségének ez nem csupán üres performansz: úgy érzik, hogy Olaszország újra a világ figyelmének középpontjába került. Ebben rejlik Meloni legfőbb belpolitikai ereje - nagy hangsúlyt fektet a megjelenésre. Még ha a gazdasági mutatók nem is kiemelkedők, a közérzet javulása nyilvánvaló: a kormány stabilan működik, elkerülve a napi zűrzavart, Olaszország pedig "komolyan vehető" országnak tűnik. Ez az illúzió is jelentős politikai értékkel bír.
A három év mérlege kétségtelenül a legmegosztóbb, amit Meloni kormánya eddig felmutatott. A költségvetési fegyelem javulása és a GDP-arányos államadósság enyhe csökkenése Giancarlo Giorgetti pénzügyminiszter határozott intézkedéseinek is köszönhető. Az EU-járvány utáni források felhasználása viszont figyelemre méltóan eredményes volt. Ennek ellenére a gazdasági növekedés üteme továbbra is gyenge, csupán 0,7%-os, a bérek stagnálnak, a produktivitás évtizedek óta nem mutat emelkedést, és a szükséges strukturális reformok elmaradtak. A hatalom megtartása úgy tűnik, fontosabb, mint a szükséges, de fájdalmas átalakulások végrehajtása. Bár a középosztály adóterhei csökkentek, az oktatás és a kutatás továbbra is alulfinanszírozott maradt. Pasquino megfogalmazása szerint "Meloni a változatlanság stabilitására épít" – ezzel talán a legjobban összefoglalta a helyzetet.
Giorgia Meloni kormányának tervei szerint jelentős mértékben mérsékelnék a kulturális támogatásokat, ami komoly hatással lehet a művészeti szcénára és a kulturális kezdeményezésekre.
A miniszterelnök egyik központi ígérete az illegális migráció megfékezése volt. A statisztikák azonban mást mutatnak: a tengeren érkezők száma nem csökkent, az albániai befogadó-terv csak papíron létezik. A retorika kemény maradt - "senki sem jöhet engedély nélkül" -, de a valóságban az olasz gazdaság éppen ezekre a munkavállalókra szorul. Meloni ezt tudja, de nyilvánosan nem mondhatja ki: a szavazói tábora elvárja a keménységet. Ez a kettősség - retorikai szigor és gyakorlati rugalmasság - politikájának egyik állandó jellemzője.
Meloni vezetési stílusával kapcsolatban sokan az "autoriter" kifejezést használják. Valóban, nem kedveli a parlamenti vitákat, és arra törekszik, hogy a közmédiát a kormányzati narratíva eszközévé alakítsa. A Rai közszolgálati csatorna fölötti befolyás nem újkeletű, azonban Meloni esetében egy újfajta centralizáció figyelhető meg: először fordul elő, hogy a közszolgáltató média irányítása nem oszlik meg más politikai pártok között.
A tervezett alkotmányreformot kritizálók véleménye szerint ez a lépés a miniszterelnöki hatáskörök megerősítésével a hatalmi egyensúly felbomlásához vezethet. Pasquino azonban óvatosabb megközelítést alkalmaz: szerinte autoriter tendenciák figyelhetők meg, de ezek nem érik el a rendszerszintű szintet. Az igazi aggodalom nem a diktatúra fenyegetése, hanem az a kockázat, hogy a döntéshozatal túlzottan centralizáltá válik, és így egyetlen kézbe kerül.
Giorgia Meloni kormányának tervei szerint jelentős mértékben mérsékelnék a kulturális támogatásokat, ami komoly hatással lehet a művészeti szcénára és a kulturális kezdeményezésekre.
Ha Meloni kormányzását pontszámmal kellene értékelni, Gianfranco Pasquino valahol a hatos és a hetes között helyezné el (Olaszországban a legmagasabb jegy a 10-es). Ez azt jelenti, hogy a teljesítmény közepesnél kedvezőbb, de messze áll a kiemelkedőtől. Az ország működőképes, de nem tapasztalható jelentős előrelépés; a kormány népszerű, de bátorságot nem mutat; a vezető erős, de inspiráló hatása elmarad. Meloni stabilitást hozott egy zűrzavaros politikai környezetbe, azonban nem tudott jövőképet nyújtani. Képes volt kezelni Salvinit és megerősíteni a jobboldal pozícióját, így Európában és Washingtonban is elismerésnek örvend. Mindezt azonban egy olyan politikai stratégiával érte el, amely a fennmaradást helyezi a változás elé.
Trump negatív hatásai
Aggodalomra ad okot, hogy Donald Trump visszatérése nyomán Meloni politikai irányvonala jelentős változásokon megy keresztül. Egyre inkább alkalmazkodik Washington új jobboldali diskurzusához: átvette a "keresztény civilizáció" védelméről szóló, provokatív narratívákat, ünnepli a "woke-ellenes" győzelmeket, és mártírként emeli ki az amerikai MAGA-mozgalom ikonikus figuráit. Eközben Olaszországban fokozódik a szélsőjobboldali erőszak, Meloni népszerűsége továbbra is magasan áll, míg a sokak által túl baloldalinak tartott Elly Schlein nem tudott jelentős lendületet adni a legnagyobb ellenzéki erőnek, a Demokrata Pártnak. Meloni célja nem annyira az intézmények lebontása, hanem inkább a belső átalakítás – a demokrácia "csendes korrekciója" – egy trumpista szövetségi tengely politikai és retorikai eszköztárával.
