Földes Eszter őszinte vallomása: "A partnereim rendszerint jóval idősebbek voltak nálam, és ennek megvan az oka" - videó.

Gyermekkorában tapasztalt elszigeteltsége hatással volt párkapcsolati választásaira és önértékelésére

Földes Eszter nyíltan beszélt az anyaságról, ugyanis mint kiderült, a saját édesanyjával már több mint egy éve nem beszél, mert azt érezte, sosem tudta őt szeretni. A Pokoli rokonok és a Válótársak színésznője úgy érzi, számára hatalmas változást hozott, amikor megszületett a fia, Álmos.

Nem tudtam hova tenni azokat az érzelmi viharokat, amelyek az anyaságom első időszakában kerítettek hatalmukba. Mintha elveszítettem volna önmagam, és rájöttem, hogy mindez valójában az édesanyám hatásából fakad. Az addigi, hipnotikus állapotban tett kijelentéseim arról, hogy mennyire csodálatos gyerekkorom volt, hirtelen egy csapásra szétesettek, mint egy törött gyöngysor. Megkezdődött egy kényszerű felnövéstörténet, amely sok régi sebet feltárt bennem. Közben pedig gyakran éreztem magam magányosnak ezekkel a felismerésekkel - osztotta meg gondolatait a Popfilter műsorában.

A múltbéli sebek a mai napig nem gyógyultak be.

A gyerekkorom egy végtelen várakozással teli időszak volt, ahol csak a jövőt figyeltem, és alig vártam, hogy végre elérjem. Koravén kislányként éltem meg a mindennapokat, ami azt is jelentette, hogy sosem tapasztaltam meg igazán a felnőtté válás minden örömét. A kapcsolataim jellemzően sokkal idősebb férfiakkal alakultak, ami nem volt véletlen. Az első szerelmem esetében például 16 év volt a korkülönbség, és én mindössze 14 éves voltam, amikor összejöttünk. A mai napig vonzódom az olyan férfiakhoz, akik erősebbek, okosabbak, és akik egy kicsit mindenben megelőznek engem. Ez a dinamikus kapcsolat pedig lehetővé teszi számomra, hogy megőrizzem a 'kicsi' szerepemet - vallotta be a párválasztásaim kapcsán.

Ez egyáltalán nem meglepő, ha visszatekint arra, hogyan nőtt fel, hiszen Földes Tamás elárulta, hogy bár a nevét viseli lánya, Eszter, nem ő a vér szerinti apja.

Soha nem éreztem magam igazán a helyemen a családom körében; mindig is úgy tűnt, mintha kívülálló lennék. Ezt nemcsak én éreztem, hanem mások is, akik néha megjegyzéseket tettek. Édesanyám és a vér szerinti apám mindketten sötét hajúak, míg én szőke vagyok, kék szemekkel. Emlékszem, egyszer a játszótérre vittem a testvéreimet, pedig csak kilencéves voltam, és bébiszitterkedtem. Néztem őket, ahogy játszanak, amikor egy idegen odajött hozzám, és megkérdezte, hogy engem a postás hozott-e a családba, mert egyáltalán nem hasonlítok rájuk. Az a megjegyzés kegyetlen volt, és mély nyomot hagyott bennem.

Mindössze kilencéves volt, amikor felfedezte, hogy az a férfi, akit mindeddig édesapjának tartott, valójában nem ő az.