Ezt a napot régóta várták a világ minden táján: Trump és Putyin találkozója ma kulcsszerepet játszhat Ukrajna jövőjének alakulásában.

Magyar idő szerint este fél 10-kor találkozhat egymással Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljanak. Az már önmagában felvet kérdéseket, hogy miért a másik érintett, Volodimir Zelenszkij ukrán vezető hiányában ülnek le egymással beszélni az ügyről, de ez csak egy a talányok hosszú sorában. Az alaszkai csúcstalálkozót megelőzően összeszedtük, hogy pontosan mit lehet várni a találkozótól, amit valószínűleg az egész világon hatalmas figyelem fog övezni.

Augusztus 15-én fontos eseménynek lehetünk tanúi: Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz vezető találkozója az alaszkai Anchorage közelében található Elmendorf-Richardson katonai bázison zajlik majd. A helyszín megválasztása önmagában is meglepő, hiszen a felek eddig inkább olyan semleges országokat preferáltak, ahol a háború feszültségei nem befolyásolták a diskurzusokat. Így Törökország és Szaúd-Arábia is szóba került, de mindkét lehetőség mellett felmerültek különböző aggályok. Végül az Egyesült Államok legészakibb állama, Alaszka került a középpontba. Ez a választás nemcsak logisztikai, hanem szimbolikus jelentőséggel is bír, hiszen Washington 1867-ben 7,2 millió dollárért szerezte meg ezt a területet a cári Oroszországtól, amely egyébként a 18. században kezdte el gyarapítani befolyását a Bering-szoroson keresztül.

Az állam 2025-ben is gyakran felmerült a két ország közötti vitákban. Július végén a Kreml néhány képviselője világossá tette, hogy Moszkva "piaci áron" hajlandó lenne visszavásárolni az államot, hogy az Egyesült Államok "ebből tudja rendezni az államadósságát". Ez a kijelentés természetesen abszurd volt, de éppen arra szolgált, hogy felidegesítse az amerikaiakat. Ám alig két hét elteltével a helyzet drámaian megváltozott, és most már szó sem esik hasonló provokációkról.

Nem volt egyszerű eljutni addig, hogy a két nagyhatalom vezető összeüljenek, noha erről már korábban többször is volt szó.

Donald Trump a 2024-es választási kampányának során többször hangsúlyozta, hogy ha ő lett volna az Egyesült Államok elnöke 2022-ben, az orosz-ukrán konfliktus valószínűleg elkerülhető lett volna. Később azt állította, hogy ha megválasztják, "24 órán belül" képes lesz rendezni a helyzetet és békét hozni a felek közé. A republikánus jelölt a választók széleskörű támogatásával tért vissza a politikai porondra, négy év szünet után, és beiktatása után a Fehér Házban lelkesen kezdett hozzá a "békefolyamatok" irányításához, nemcsak ebben a konfliktusban, hanem számos más globális esemény kapcsán is.

Eleinte lassú mederben haladtak a dolgok, de azon kívül, hogy a delegációk üzengettek egymásnak, nem igazán látszott az áttörés. Trump és Putyin július elején telefonbeszélgetést folytatott egymással, ekkor viszont mintha eltört volna valami: Washington hirtelen megváltoztatta a kommunikációját és elkezdte fenyegetni Moszkvát, a feszültség nőttön-nőtt. A fordulatot végül Steve Witkoff amerikai különmegbízott augusztus 6-i háromórás moszkvai tárgyalása hozta el Putyinnal, ettől kezdve felgyorsultak az események, a felek kisvártatva egy személyes találkozót is bejelentettek.

Az előzmények után viszont sokkal fontosabb, hogy pontosan mi várható majd a mai találkozón. A várakozások hatalmasok, miközben

Egyre több jel mutat arra, hogy akik a konfliktus ukrajnai befejezését ettől a megoldástól remélik, valószínűleg csalódni fognak.

Erre enged következtetni, hogy a Fehér Ház vezetője már előre igyekezett azt a narratívát erősíteni, hogy már a találkozó is nagy eredmény (ezzel lényegében a saját kritikusait is kiosztva), valamint, hogy ez inkább amolyan "felmérés", mint egy valódi tárgyalás a felek között. Ezt némileg erősíti és egyben cáfolja is, hogy az Egyesült Államok belengette, hogy szeretnének egy második kört is, méghozzá Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részvételével. Mindez azért is érdekes, mert Moszkva korábban már viszonozta a meghívást Trumpnak, és Oroszországba invitálta őt egy találkozóra. Az egyelőre kifejezetten irreálisnak tűnik, hogy a kijevi vezető a nagy ellenséghez menjen lezárni a vitát, ez némileg megalázó is lenne számára.

Zelenszkij jelenléte egyébként az orosz kommunikáció szempontjából is érdekes fordulatot jelenthet, korábban ugyanis a Kreml folyamatosan azt hangoztatta, hogy az ukrán politikus nem legitim vezető, mivel 2024-ben lejárt a mandátuma. Ez tényszerűen egyébként igaz is lehetne, hiszen addig tartott volna a megbízatása, ha a 2022-es orosz invázió miatt nem kell hadiállapotot hirdetni Ukrajnában, ami pedig lehetetlenné teszi a voksolás megtartását. Jelen esetben éppen Moszkva politikája tette lehetővé, hogy ne lehessen kiírni a választásokat, így egészen a hadiállapot kivezetéséig az ukrán alkotmány szerint Zelenszkij nagyon is legitim államfő. Viszont önmagában azt már el lehet adni Oroszországban, hogy

Az ukrán elnök csupán azt követően ülhetett le a tárgyalóasztalhoz, miután lehetősége nyílt négyszemközt beszélgetni Putyinnal, a valódi súlycsoportban mozgó nagyágyúval, Donald Trumppal.

A következő kihívás, amellyel a feleknek szembesülniük kell, az a megegyezés nehézsége a felmerülő kérdésekről, hiszen gyakran éles ellentétek feszülnek a különböző álláspontok között. A legkritikusabb téma vélhetően a területiség lesz, amely nemcsak fontos, de különösen érzékeny is. Az amerikai elnök megjegyzései szerint a közelgő alaszkai csúcstalálkozón "némi területcsere" is szóba kerülhet, ami érdekes helyzetet teremt. Ez a kifejezés azonban finoman szólva is félrevezető, hiszen Oroszország nem mondana le egyetlen nemzetközileg elismert területéről sem, mivel minden vitatott terület Ukrajna határain belül található. Trump valószínűleg arra utalt, hogy Moszkvának olyan területeket "kellene" visszaadnia Kijevnek, amelyeket korábban elfoglalt. Felmerült az is, hogy az Egyesült Államok de facto (gyakorlatilag, de jogilag nem) elismerheti az oroszok által megszállt ukrán területeket. A legnagyobb dilemmát az jelenti, hogy a felek hogyan képzelik el a jövőbeni határvonalakat, hiszen számos lehetséges forgatókönyv merülhet fel ebben a tekintetben:

Bár más határvonal lehetőségek is szóba kerültek, a legfőbb viták az első opcióval kapcsolatosan alakultak ki, különösen a jövőbeni de facto határvonal lehetséges irányvonalának meghatározása körül.

A lényeg gyakorlatilag minden verzióban az, hogy Ukrajnának le kellene mondania a Donbaszról.

Mindez hatalmas győzelmet jelentene Putyinnak, amelyeket otthon is tudna úgy reklámozni, hogy bizony megérte minden áldozat, hiszen legyőzte a "nácikat". Ennél is fontosabb lenne, hogy lényegében megszerezné a Krímet, amellyel komoly fekete-tengeri hatalommá válhatna egy nyugodtabb környezetben.

Jelenleg még nem tisztázott, hogy Ukrajna nemzetközi szervezetekhez való csatlakozása milyen feltételek mellett valósulhat meg. Korábban Oroszország kategorikusan elzárkózott attól, hogy Kijev az Európai Unió tagjává váljon, de a legfrissebb hírek szerint a helyzet ebben a tekintetben már egy kicsit enyhült. Az igazi kihívást viszont az jelenti, hogy a NATO milyen szerepet játszik majd Ukrajnában. Moszkva korábban hevesen ellenállt a katonai szövetség keleti bővítésének, de úgy tűnik, van esély arra, hogy a tettre kész koalíció — amely a Nyugat azon országait foglalja magában, akik elkötelezettek Ukrajna támogatása mellett — az Egyesült Államokkal együtt továbbra is fegyveres segítséget nyújtson Kijevnek, és talán a Kreml is hajlandó lesz ezt elfogadni.

A következő vitás kérdéskör a tűzszünet vagy a békemegállapodás lehetősége körül alakulhat ki.

Az oroszok ebben kifejezetten ragaszkodtak ahhoz, hogy ki kell alakítani a tűzszünet körülményeit, de ez lényegében egy diplomáciai játék volt részükről.

A nemzetközi gyakorlat alapján a felek általában tűzszünetet kötnek, hogy lehetőség nyíljon a békemegállapodás részleteinek megvitatására. Ennek fényében valószínűbbnek tűnik, hogy egy ideiglenes megállapodás születik, amennyiben egyáltalán létrejön ilyen.

Felmerül a kérdés, hogy pontosan mi motiválja az amerikai elnököt a béke kikényszerítésében, erre több magyarázat létezik, amelyek közül egyszerre több is igaz lehet:

Azért fontos kihangsúlyozni Trump kifejezett ambícióit, mivel ezek mindegyike előjöhet a megbeszélés során, valamint

Putyin tudatosan alakíthatja stratégiáját a felmerülő igények mentén.

Itt érdemes kiemelni, hogy Putyinnak mi lehet most a legnagyobb érdeke a tárgyalások során, ugyanis vannak a két vezető szempontjai között bőven vannak átfedések:

A kérdés komplexitása miatt az szinte biztosnak tűnik, hogy a nagy áttöréseket nem a mai alaszkai találkozó fogja meghozni. Alapból már az a kiindulási pont beszédes, hogy a felek már letárgyaltak egy második találkozót - már amennyiben minden jól alakul.

Zelenszkij viszont kihagyhatatlan a képletből, ezért ameddig Ukrajna nem vesz részt ebben, addig nincs esély, hogy ténylegesen megállapodásra kerüljön sor.

Látványosan kimaradt az Európai Unió a mostani eseményekből, és az augusztus 13-i online megbeszélésről is csupán szűkszavú információk szivárogtak ki arról, hogy mennyire tudtak hatást gyakorolni Trumpra. Az ukrán elnökre viszont nyilvánvalóan sokkal erősebb hatással voltak, így nem kizárt, hogy a jövőben az EU vagy a Tettre készek koalíciója is szerepet kap a folyamatokban, feltéve, hogy addig nem bicsaklik meg az egész történet. Jelenleg azonban inkább úgy tűnik, hogy az ukránok kisebb jelentőségű háttértámogatói játszanak főszerepet a helyzetben.

A lehetséges végkimenetelről egyébként sok pletyka kering, leginkább a következőek emelhetőek ki ezekből:

Donald Trump az utóbbi időszakban tanúsított kommunikációs stílusa egyértelműen kettős stratégiát tükröz. Miközben az oroszokat nyíltan fenyegette, ugyanakkor engedményeket is tett számukra. Különösen figyelemre méltó volt a hétfői rendkívüli sajtótájékoztatón megfogalmazott kritikája Zelenszkijjel és az ukránokkal szemben, amely éles hangvételű volt. Ezt követően azonban lényegében figyelmeztette az orosz vezetést, hogy "nagyon súlyos következményekkel" kell számolniuk, ha folytatják a harcot. Ez a kettős megközelítés jól tükrözi Trump sajátos politikai stílusát, amely a határozott fellépést és a pragmatikus engedményeket ötvözi.

tudjuk, hogy a vezetők gyakran kényszerhelyzetekben találják magukat, ahol a különböző forgatókönyvek közül kell választaniuk, hogy a legelőnyösebb döntést hozzák meg. Az optimisták számára talán egy kis vigaszt nyújt, hogy mindkét vezető számára kínos lenne, ha a nehezen megvalósított találkozó után üres kézzel távoznának Alaszkából. Az ilyen személyes összejövetelek általában a titkos egyeztetések csúcspontját jelentik, ahol a valódi döntések születnek. Azonban, ahogy lenni szokott, a váratlan helyzetek és kihívások bármikor közbeszólhatnak, és a végső eredmény megjósolhatatlan.

Trump és Putyin is nagyon ért ahhoz, hogy páros lábbal rúgja fel a hagyományos diplomáciai alapelveket, így majd hamarosan kiderül, hogy nász- vagy harci táncát vívja-e most a két nagyhatalom.