Az aradi vértanúk utolsó szavai mélyen megmaradtak a történelem lapjain. Ezek a szavak nem csupán búcsúzkodásként, hanem egy egész nép bátorságának és elszántságának szimbólumaként élnek tovább. Az események súlya, a hősök lelkének feszültsége és a jövő r

A 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos, a magyar történelem kiemelkedő alakjai, 1849. október 6-án, 176 évvel ezelőtt szenvedtek el végzetes büntetést. E jeles nap emléke mindannyiunkban él, hiszen ezek az emberek a magyar szabadságharc hőseiként álltak ki az igazságért. Halálbüntetésük nem csupán a harcuk következménye volt, hanem tükrözte a korabeli hatalom igazságtalanságát is. Utolsó szavaikban a méltatlanság mellett a bátorság és a büszkeség is megnyilvánult, amikor szembenéztek a hóhéraikkal, így örökre beírták magukat a történelembe.

Batthyány Lajos kivégzése szinte elmaradt, mivel a politikai fogoly fogsága alatt megpróbálta saját életét kioltani egy csempészett papírvágó késsel. Ezzel az akcióval az akasztást kívánta elkerülni, amit megalázónak és a bűnözők végső büntetésének tartott. Bár öngyilkossági kísérlete nem járt sikerrel, végül mégis elérte célját: a saját maga által okozott seb következtében az ítéletét golyó általi halálra módosították.

A súlyosan sérült Batthyány saját lábán állt a kivégzőosztag elé, akik elé fél térdre ereszkedve maga adta ki a tűzparancsot:

Hajrá, vadászok! (Allez Jäger!) Éljen a haza!

Egy golyó a szívét, egy a tüdejét, egy pedig a fejét találta el. Haynau állítólag teljesen megőrült, amikor hírt kapott Batthyányi "kegyes" kivégzéséről.

Aznap este Aradon 13 honvédtiszten végrehajtották a halálos ítéletet, ami mélyen megrázta a közvéleményt. Közülük négyen - Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos - golyó áldozataivá váltak. Kiss és Schweidel elkerülték a megalázó akasztás sorsát, mivel nem vezettek harcoló csapatokat, míg Dessewffy és Lázár azzal a döntéssel mentették meg magukat, hogy az oroszok helyett az osztrákok előtt tettek le a fegyvert. Az utolsó szavaik, melyek a bátorság és a haza iránti elkötelezettség szellemében hangzottak el, mély nyomot hagytak a jelenlévőkben:

Kiss Ernő szavai így szólhatnának: "Uram, vajon a modern kor fiataljai teljes emberekké válnak-e? Árpád-házi szentjeink, őrizzétek meg a magyar ifjúságot, hogy szívük Krisztushoz tartozzon, és életük a hazájuk szolgálatában teljen."

Schweidel József szavai tükrözik a mai társadalom mélységeit: „A jelenlegi világot a sötétség uralja, ahol a tisztesség büntetést, míg a hűtlenség jutalmat kap. Csak egy igazi forradalom, amely az emberiesség új formáit hozza el, tudja eltüntetni ezt az átkozott és megosztott valóságot.”

Dessewffy Arisztid szavai szerint: „Tegnap a hősiesség volt a szükséges erény, ma viszont a mártíromság követelményévé vált... Így kívánja ezt a haza iránti elkötelezettségem.”

Lázár Vilmos szavai nyomán így fogalmazhatnánk meg egy egyedi értelmezést: "Ki a felelős azért, hogy a magyar nép sorsa ilyen irányt vett? Krisztus keresztje alatt formálódott az apostolok lelke, míg a magyaroknak a bitófa árnyékában kell felnőniük forradalmárokká."

Az utánuk érkező kilenc főtisztnek elkerülhetetlenül a bitófa árnyékába kellett lépnie. Az akasztásukra várva, az alábbi szavakat hangoztatták:

Pöltenbergi Pölt Ernő minden egyes társával kezet fogott, majd barátságosan megölelte őket: "Igazán szép küldöttség készül Isten elé, hogy a magyarok érdekeit képviselje!"

Török Ignác szavai mélyen megérintenek: "Hamarosan Isten legfenségesebb ítélőszéke előtt állok. Életem csupán egy apró súly, de biztos vagyok benne, hogy minden pillanatomat Őszinte szolgálatának szenteltem."

Lahner György: "Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!"

Knezich Károly: "Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat."

Nagy-Sándor József szavai mélyen megérintenek: "Rettenetes lenne most a halálra gondolni, ha az életem során semmit sem valósítottam volna meg! Alázattal hajolok meg Istenem előtt, hogy hősiessé, igaz emberré és bátor katonává formált." Amikor a kötelet a nyakába akasztották, lelkesen kiáltotta: "Éljen a haza!"

Leiningen-Westerburg Károly szavai így hangzanak: "A világ fel fog ébredni, amikor szembesül a hóhérok kegyetlen tetteivel." A bitó árnyékában pedig ezt mondja: "Isten veletek, testvéreim! Hamarosan egy más, igazságosabb bíró előtt fogunk megjelenni!"

Aulich Lajos szavai így is hangozhatnának: "Életem során mindig a szolgálat volt a vezérelvem, és halálom után is ezt a küldetést teljesítem majd. Mélyen szeretem magyar népemet és hazámat, és bízom benne, hogy megértik ezt a hűséges elkötelezettséget."

Damjanich János szavai így hangzanak: "Azt hittem, én leszek a végső, hiszen a harcok során mindig én voltam az első. Szegény Emíliám! Éljen a haza!"

Vécsey Károly: "Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt."

A kivégzés után a holttesteket elrettentésül közszemlére tették, majd az agyonlőtt tábornokokat lemeztelenítve - ruhájuk a hóhért illették - a sáncárokban, a felakasztott vértanúkat pedig a vesztőhelyen, a bitók tövében temették el, melléjük döntötték az akasztófa oszlopát.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Magyarország történetének és nemzeti identitásának kulcsfontosságú eseménye. E jeles időszak jelentősége miatt lapunk számos korábbi írásában részletesen foglalkozott a harcokkal és a korszak meghatározó szereplőivel. Az alábbiakban néhány cikkünket ajánljuk figyelmébe: