Esztergályos Cecília: Az élet értelme, amiért mindennap küzdök Az élet tele van kihívásokkal és lehetőségekkel, és minden egyes nap új okokat ad arra, hogy miért érdemes élni. Az álmaim, a szenvedélyeim és a körülöttem lévő emberek inspirálnak, hogy tová

Ha kimondom a nevét, Esztergályos Cecília, a hatvan feletti férfiak felsóhajtanak, atyaisten, de jó nő volt! Az a szempár, a vadmacskatekintet! A nők ábrándozva nosztalgiáznak, olyan hajat kértem a fodrásztól, mint az övé, és hát a ruhái, no meg az a kifinomult, kecses mozgása! A negyvenen túliak viszont párás szemmel azt rebegik: Anci! - és mutatják a mozdulatot, amivel a Kossuth- és Jászai-díjas Érdemes Művész korabeli mémet teremtett. És milyen csuda filmekben szerepelt! Emlékezetes színpadi alakításai megszámlálhatatlanok. Számomra is hihetetlen, de a művésznő egy hete vasárnap töltötte be a 82. életévét. Hatvanöt éve áll a rivaldafényben, és a mai napig heti több alkalommal lép fel budapesti és vidéki színházakban.

Lehetséges, hogy a saját felmenői nyomdokain haladva fedezte fel a művészetek varázslatos világát, először balerina lett, majd a színpadon ragyogott színművészként, végül a hatodik iksz előtt a kerámiák formálására adta a fejét, és csak jóval később tért vissza a festészethez? A név és az ősök művészi öröksége egyfajta kötelezettséget róhat rá, hogy a különböző művészeti ágakban kipróbálja magát, talán éppen ők jelentik a sikerének titkos kulcsát? De kik is ők valójában, ez a különleges család, amelyben a zseniális gének és a kreatív tehetség egyesül?

A művésznő nagyapja, Esztergályos János eredetileg vasesztergályos és lakatostanonc volt, majd, bejárva a Monarchiát, rengeteg tapasztalatot szerzett. Kalandos útjáról hazatért, de 1904-ben, egy hathetes munkássztrájkon való részvétele miatt valamennyi gyár kizárta, így gyalog ment el Németországba, hogy munkát találjon. Ismételt hazatérése után, 1922-ben megválasztották Pécs város 2. választókerületének országgyűlési képviselőjévé. Ebben a szerepében mindenkor a humánum nevében szólalt fel, méghozzá sztentori hangon dübörögve el véleményét - a korabeli családtörténet szerint.

Itt egy különleges fordulat bontakozik ki a történet szálában, amely még a Népszava jelenlegi munkatársait is meglepte. A művésznő nagyapja 1916-ban a Népszava kiadóhivatalában kezdett dolgozni. 1933. május 1-jén a lap felelős szerkesztőjévé vált, majd 1939-től 1941. május 4-én, váratlanul bekövetkezett haláláig a lap főszerkesztői tisztét is betöltötte.

Az ország Esztergályos Cilije közelebbről orvos-művész családban nőtt fel. Édesapja, Esztergályos Károly orvos, édesanyja Geréb Borbála fotóművész volt. Bátyja, Esztergályos Károly rendező, öccse dr. Esztergályos János radiológus főorvos, az orvostudományok kandidátusa.

Az űr megtöltése Az űr, ez a végtelen és titokzatos tér, tele van lehetőségekkel és felfedezésekkel. Ahogy az emberi fantázia határait feszegetjük, úgy az űr betöltése nem csupán fizikai jelenlétet jelent, hanem a tudás, a kreativitás és az álmok tágítását is. Minden egyes új felfedezés, legyen az egy új bolygó, egy távoli csillag vagy egy eddig ismeretlen galaxis, új perspektívákat nyújt, és arra ösztönöz, hogy merjünk nagyot álmodni. Az űr betöltése tehát nem csupán a tér fizikai kitöltését jelenti, hanem a tudományos és művészi határok átlépését, egy olyan utazást, amely során felfedezzük a végtelen lehetőségek világát.

Amikor fotós kollégámmal megérkeztünk a művésznőhöz, kezdeti zavarunkat azonnal eloszlatta. Még csak beléptünk, máris kávéval és friss kaláccsal fogadott minket, vidáman sürgölődve a konyhában. Amikor az ebéd alatt elzárta a gázt, mosolyogva azt mondta, érezzük magunkat otthon. Rengeteg téma felmerülhetett volna a beszélgetés során, de számomra különösen izgalmas volt a képzőművészeti tehetsége, amiről eddig keveset tudtam. Én magam is csak tizennégy éve fedeztem fel ezt az oldalát, azóta pedig izgalommal követem, amikor a Facebookon megoszt egy új kerámiát vagy bejelenti a következő kiállítását. Így hát elsősorban arra voltam kíváncsi, hogyan és mikor indult el a kerámiázás irányába, mi inspirálta a festészet felé vezető úton, és mit jelent számára mindez.

Amikor véget ért a Família forgatása, egy hatalmas űr keletkezett bennem, és hirtelen rengeteg időm lett magamra. Az időm egy részét az öcsém kislányának óvodába vitelére szántam. Egy nap, amikor érte mentem, éppen só-liszt gyurmát készítettek. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet, így megkérdeztem, hogyan csinálják. Megkaptam a receptet, és nem is kellett több: hazaérve azonnal nekiláttam az alkotásnak, amit a sütőben száz fokon készítettem el - meséli boldogan. Másnap reggel, amikor ki akartam venni a művemet, döbbenten láttam, hogy az bizony hanyatt dőlt, és a hatalmas, fehér massza szépen elterült a tepsin. Azért lett ekkora a massza, mert nem rajongok a pici, részletes apróságokért; én mindig a látványos, nagy dolgokat részesítem előnyben, még a sókerámiát is így terveztem. Így aztán utánajártam, mi az, amit gyúrhatok, és kiderült, hogy a gyurma a megfelelő válasz. Elhatároztam, hogy készítek egy ékszerdobozt, de mivel az is kicsi volt, nem elégített ki. Innentől kezdve egyenes volt az út az agyag felé, mint ideális alapanyag. Abból már igazán nagy dolgokat lehet alkotni, például a különleges négyarcú vázáimat - mutat a virágokkal teli kerámiakaspókra a lelkes művésznő. - Az egyik sógornőmnek volt egy égetője hobbiból, ott készítettem el az első munkáimat. Mi volt az első alkotásom? Egy tánckar a Moulin Rouge-ból - kuncog -, lent található a műhely mellett, majd nézzétek meg! És ott van az az esernyőtartó is, azt is én készítettem - büszkén mutat rá. - Az elején a szakértők sokat kritizáltak, hogy ezt meg azt nem lehet így csinálni, de engem ez egy cseppet sem zavart.

Örömmel merülök el ebben a tevékenységben, amely közben feltölt energiával. Kilépek a világ zűrzavarából, és egyedül találom magam, ahol a kezem által valami új és különleges formálódik.

Főként a színház varázslatos világában és a portrék kifejező erejében találom meg az alkotói inspirációmat.