Jane Goodall, a híres etológus és primatológus, elsőként nevezte el a csimpánzokat, ami szenzációt keltett a tudományos közéletben. Munkássága nemcsak a csimpánzok viselkedésének megértését forradalmasította, hanem a természetvédelem iránti elkötelezettsé

Jane Goodall 1934. április 3-án látta meg a napvilágot az angliai Bournemouth városában, egy középosztálybeli család gyermekeként. Már fiatal korában is rendkívüli vonzalmat érzett a természet és az állatvilág iránt. Családja háziállatai között ott volt a szeretett kutyája, Rusty, egy pónija és egy teknősbékája, amelyek mind hozzájárultak a természet iránti szenvedélyének kialakulásához. Különös ajándék volt számára, amikor apja egy plüss csimpánzt, Jubilee-t adott neki, ahelyett hogy a megszokott mackót választotta volna. Ezzel talán már akkor megpecsételte Jane sorsát, hiszen ő maga is úgy nyilatkozott, hogy ez a játék indította el az állatok iránti elhivatottságát. "Anyám barátai meglepődtek, amikor meglátták, mert azt hitték, hogy ez a játék rémálmokat fog okozni számomra," mesélte. Amikor Jane körülbelül nyolc éves lett, már Tarzan és Dr. Dolittle történeteit olvasta, és arról álmodozott, hogy egyszer eljut Afrikába, ahol végre találkozhat a könyvekben szereplő csodás állatokkal.

Mivel anyagi okok miatt nem tudott egyetemre menni az érettségi után, titkárnői képzésre jelentkezett South Kensingtonban. Itt gyors- és gépírást, valamint könyvelést tanult, hogy megalapozza jövőjét. De az afrikai álmait nem adta fel: különféle alkalmi munkákat vállalt, például pincérkedett, és egy dokumentumfilm-gyártó cégnél is szerzett tapasztalatot. Minden egyes fillért gondosan félretett, hogy közelebb kerüljön céljaihoz. 1957-ben, 23 évesen végre elérte, hogy átlépje a kontinens határát: egy barátját látogatta meg, akinek a családja Nairobi külvárosában, egy farmon élt, és ez volt a nagy lehetőség, amire mindig is vágyott.

Itt ismerkedett meg a híres paleoantropológussal, Dr. Louis Seymour Bazett Leakey-vel, aki munkát ajánlott neki a helyi természettudományi múzeumban. Egy ideig ott dolgozott, majd Leakey úgy döntött, hogy Tanzániába küldi a Gombe Stream Game Reserve-be (a mai Gombe Stream Nemzeti Park) vadon élő csimpánzokat tanulmányozni. Bár Goodall nem rendelkezett semmiféle formális képesítéssel, a tudós úgy érezte, hogy az állatok és a természet iránti szenvedélye, energiája és kitartása kiváló jelölté teszik a csimpánzok tanulmányozására. Sőt - vélte Leakey - az akadémiai képzés hiánya akár előnyös is lehet, hisz így, hogy nem kötik gúzsba a tudományos dogmák, nyitottabb szemmel tanulmányozhatja az állatokat. Abban bízott, hogy a legközelebbi élő rokonaink (az emberekkel közös ősökkel rendelkező csimpánzok) tanulmányozásával többet tudhat meg a korai emberekről - olyan dolgokat, amelyeket a fosszíliák vizsgálatából soha nem derülnének ki. Már csak a projekt finanszírozását kellett biztosítaniuk.

1958 decemberében Jane Angliába való visszatérésével egy új fejezet kezdődött az életében, miközben Leakey gőzerővel dolgozott az expedíció előkészítésén. A kormánytól megszerezte a szükséges engedélyeket, és elkezdte összegyűjteni a finanszírozáshoz szükséges forrásokat. Jane eközben Londonba költözött, ahol a Granada Television filmkönyvtárában helyezkedett el, és a londoni állatkertben töltött szabadidejét a főemlősök viselkedésének mélyreható tanulmányozásával töltötte. 1960 májusában, miután Leakey végre megteremtette a megfelelő anyagi hátteret, Goodall az engedélyekkel a zsebében felszállt a Nairobiba tartó gépre, készen a felfedezésre.

Hajóval érkezett a Tanganyika-tó keleti partján elhelyezkedő Gombe Stream Game Reserve természeti kincse közé, édesanyjával együtt. A helyi hatóságok szigorúan előírták, hogy Jane ne maradjon kísérő nélkül Gombe varázslatos vidékén, így velük tartott egy ügyes szakács is, aki a felfedezéseik során gondoskodott az élelemről.

Az első hetek Gombe területén kifejezetten próbára tették Jane-t. Lázálmában szenvedett, ami valószínűleg a malária következménye volt, és ez jelentősen hátráltatta a kutatási munkálatok megkezdését. Amint végre felépült, újabb kihívásokkal kellett szembenéznie: a zord táj és a sűrű növényzet megnehezítette a mozgását a rezervátumban. Gyakran órákon át gyalogolt, anélkül hogy egyetlen csimpánzt is észrevett volna a fák között.

Végül egy idősebb csimpánz, a közösség egyik vezető hímje - akit Jane David Greybeardnak nevezett el, bár az etológiában tabu volt a kutatási alanyok elnevezése - megengedte Jane-nek, hogy megfigyelje, ezután pedig a csoport többi tagja is a bizalmába fogadta. Jane itt szembesült először azzal, hogy a csimpánzok alkalmanként szerszámokat használnak: megfigyelte, hogy Greybeard fűszálakat dugott a termeszvárak lyukaiba, hogy azzal piszkálja ki az ízletes rovarokat. Izgatottan táviratozott Dr. Leakeynek a forradalmi felfedezéséről, mire mentora hasonló izgatottsággal reagált: "Most vagy újra kell definiálnunk a "szerszám" és az "ember" fogalmát, vagy el kell ismernünk a csimpánzokat emberként."

A Gombe Stream Nemzeti Parkban eltöltött évei során három olyan figyelemre méltó megfigyelést tett, amelyek alapjaiban rengették meg az addig uralkodó tudományos nézeteket:

Goodall közben megismerte a csimpánzok sötét és veszélyes oldalát is. Megfigyelte, hogy a domináns nőstények szándékosan megölték a csapatban élő más nőstények kicsinyeit, hogy megőrizzék dominanciájukat, sőt, a kannibalizmus sem volt ritka közöttük.

E felfedezés kapcsán később így fogalmazott:

"A kutatásom első évtizedében úgy gondoltam, hogy a gombe-i csimpánzok jellemvonásai kedvesebbek, mint az embereké. Ám egy váratlan pillanatban felfedeztük, hogy a csimpánzoknak is megvannak a brutális oldalaik – hasonlóan hozzánk, nekik is létezik egy sötétebb aspektusuk."

Felfedezte, hogy a csimpánzok tudatosan és módszeresen vadásznak kisebb főemlősökre, például kolobuszmajmokra. Megfigyelte, ahogy egy vadászó csoport egy kolobuszmajmot csapdába ejtett egy fa tetején, lezárva minden lehetséges menekülési útvonalat. Az egyik csimpánz felmászott, és sikeresen elfogta, majd megölte az állatot. Ezt követően a többiek mindannyian részesültek a zsákmányból, egy-egy falatot tépve a tetemből, amit megosztottak a csapat többi tagjával. A gombe-i csimpánzok évente akár a park kolobuszpopulációjának egyharmadát is képesek elpusztítani. Ez a megfigyelés jelentős tudományos áttörést jelentett, amely alapjaiban változtatta meg a csimpánzok táplálkozási szokásairól és viselkedéséről kialakított korábbi nézeteket.

Jane tehát folytatta a terepmunkát, és Leakey támogatásával 1962-ben megkezdte doktori tanulmányait, anélkül, hogy előzetes alapképzés állt volna a háta mögött. A Cambridge-i Egyetemen azonban a tudósok meglehetősen szkeptikusan viszonyultak az általa végzett munkához és módszereihez. Különösen furcsának találták, hogy a csimpánzoknak neveket adott, ahelyett, hogy a megszokott számozási rendszert alkalmazta volna. A tudományos közegben pedig már-már blaszfémának számított az a nézet, hogy Goodall úgy vélte, a csimpánzok rendelkeznek érzelmekkel és személyiséggel, akárcsak az emberek. A helyzetet tovább bonyolította, hogy megjelentette első könyvét, a National Geographic kiadásában napvilágot látott "My Friends, the Wild Chimpanzees" (Barátaim, a vad csimpánzok) című művet, amely nem tudományos közönségnek készült, hanem a szélesebb nagyközönség számára, és óriási sikert aratott. Jane Goodall 1966. február 9-én szerezte meg doktori címét, majd az elkövetkező húsz évben továbbra is Gombe-ban folytatta munkáját.

Az 1990-es évek elején, miközben egy apró repülőgéppel átrepült a park felett, Jane szeme előtt megjelent a megdöbbentő látvány: a park másik oldalán, ahol a helyi falvak gyors ütemben terjeszkedtek, hatalmas erdőirtás zajlott. Ahol egykor zöldellő erdők álltak, most kopár dombok sorakoztak egymás mellett. Jane szívét elöntötte a felismerés, hogy sürgős lépésekre van szükség az erdő és a csimpánzok élőhelyének megóvása érdekében. Elsőként a kutatóintézetekben élő csimpánzok életkörülményeit kívánta javítani, és elhatározta, hogy több menedékhelyet alakít ki azok számára, akik az orvvadászat áldozataként árva maradtak vagy a létesítményekből szabadultak. 1977-ben megalapította a Jane Goodall Institute (JGI) nevű globális, közösségközpontú természetvédelmi szervezetet, majd 1991-ben elindította a JGI Roots & Shoots programot, amely célja, hogy a fiatalokat bevonja a környezet, a vadon élő állatok és közösségeik védelmét szolgáló projektekbe.

Haláláig dr. Jane Goodall az állatok védelmének és a környezettel való harmonikus együttélés egyik legelkötelezettebb támogatója volt. Szenvedélyesen küzdött az emberi jogokért, a békéért és a háborús konfliktusok rendezéséért, valamint a HIV/AIDS elleni harcért és a globális fegyverkezés megfékezéséért. 2003-ban II. Erzsébet brit királynő a Brit Birodalom Hölgyévé (Dame, DBE) nevezte ki, ami egyenértékű a lovagi címekkel. Számos neves egyetem, többek között a hollandiai Utrechti Egyetem, a müncheni Ludwig-Maximilian Egyetem, a skót Stirling Egyetem, valamint a taiwani Providence Egyetem, a kanadai Guelph és Ryerson Egyetemek, valamint az amerikai Buffalo és Tufts Egyetemek is díszdoktorává avatták. 2006-ban elnyerte az UNESCO 60. évfordulójára adományozott érdemrendjét, valamint a Francia Becsületrendet is, ezzel is elismerve kiemelkedő munkásságát.

Jane kétszer kötött házasságot életében. Először 1964-ben vette feleségül Hugo van Lawickot, aki a National Geographic neves fotósaként dolgozott, és sok időt töltöttek együtt a szafari során. Fiuk, szintén Hugo, 1967-ben látta meg a napvilágot, akit Jane mindig csak a Grub becenéven említ könyveiben. A gyermek a szülei mellett nőtt fel, töltve az első éveit a csodálatos afrikai vadonban. 1974-ben azonban a házasságuk véget ért, és Jane egy évvel később újra házasodott, ezúttal Derek Brycesonhoz, aki a tanzániai parlament tagjaként és az ország nemzeti parkjainak igazgatójaként dolgozott. Házasságuk alatt, egészen Derek 1980-as haláláig, döntően Tanzániában éltek.