Egyetlen nap leforgása alatt hatalmas mennyiségű középkori kéziratot pusztítottak el. | 24.hu
Legutóbbi könyve azokat a történelmi epizódokat tárja fel, mikor hatalmas mennyiségű kézírásos dokumentum semmisült meg egyetlen nap leforgása alatt - ráadásul nem véletlenül, tűzvész vagy áradás, hanem emberek tudatos döntései miatt. Miért olyan érdekesek ezek az esetek?
Középkorral foglalkozó történészként mélyen tisztában vagyok azzal, hogy milyen úton jutottunk el a középkorról szerzett ismereteinkhez. Nyilvánvaló, hogy minden korabeli írásos forrás kézzel készült, és sok esetben csupán egyetlen példány áll rendelkezésünkre. Még a legismertebb művek, mint az óangol nyelvű Beowulf esetében is, ez a helyzet áll fenn. A források hiányossága és az idő múlásának hatása miatt a középkor történetének feltárása igazi kihívás, amely folyamatos kutatást és elemzést igényel.
Ennek az írásos anyagnak a megőrződése mindig is kérdéses volt, különösen azokban a történelmi időszakokban, amelyekről a könyvemben beszélek. Öt olyan esetet mutatok be, amikor középkori könyvek és dokumentumok ezrei – néha akár tízezrei – estek áldozatul a lángoknak, robbanásoknak, vagy pusztultak el bombázások és rakétatámadások következtében mindössze néhány óra leforgása alatt. Ezek az események hatalmas űrt hagytak a történelmi feljegyzések sorában, a tudás és kultúra örökségében.
Ezekben a mesékben több közös vonás is fellelhető. Először is, a történetek általában akkor bontakoznak ki, amikor egy modern állam megkísérli a kéziratok nyilvános irattárakba vagy nemzeti archívumokba integrálni őket – tehát olyan intézményekbe, amelyeket nagyjából a francia forradalom óta kezdenek kialakítani. A második, valamivel derűsebb közös jellemző pedig a kéziratok megóvására irányuló hatalmas erőfeszítések sorozata, ami figyelemre méltó elkötelezettséget tanúsít.
Összességében tudjuk, hogy mennyi anyag veszett el?
A válasz két kérdést foglal magában: mennyi középkori kézirat készült, és mennyi maradt fenn? Erre nem könnyű felelni, mert legfeljebb becslésekre szorítkozhatunk. A kéziratos kultúrában a könyvek, okiratok példányszáma sokkal kisebb, mint a nyomtatottban, mivel a kézzel másolt könyvek lassan készülnek.
Anglia és Skócia reformációja mély nyomokat hagyott a kulturális örökségben, hiszen számos kolostor bezárása hatalmas pusztítást eredményezett. Az egykor gazdag könyvtárak, amelyek tudás és műveltség forrásai voltak, szinte teljesen eltűntek. A könyvek és okiratok pergamenjeit sokszor szokatlan módon hasznosították: vaj és hal csomagolására szolgáltak, míg a muskéták elterjedése után tölténykészítés céljából is felhasználták őket. Neil Ker, a középkor szakértője, megjegyezte, hogy a kolostorok könyvtárainak körülbelül 85 százaléka örökre eltűnt, ezzel pedig egy jelentős tudásvagyon veszett el a történelem folyamán.
A 19. század elején, a napóleoni háborúkban kötött békeszerződések következtében sok német herceg elveszítette a területeit. Kárpótlásul rengeteg kolostort kaptak, beleértve a könyvtáraikat is. Bajorországban az uralkodó kiküldött egy csapatot, hogy becsüljék fel ezeket a könyvtárakat, és döntsék el, hogy ki mit kapjon. Ennek eredményeként ma a müncheni Bajor Állami Levéltár birtokolja az így begyűjtött könyvek hosszú sorát, és a polcok többé-kevésbé úgy állnak, mint a kolostorok könyvtáraiban. Itt sokkal nyugodtabban ment végbe az egyházi és a modern állami tulajdonlás közötti átmenet, mint az angol és skót reformáció időszakában - ami hozzájárult ahhoz, hogy legalábbis részben megmaradjanak a középkori dokumentumok.
Miért fontos, hogy az iratanyagot könyvtárakba és levéltárakba gyűjtsék?
A központi raktárakban tárolt dokumentumok sokkal védettebbek és könnyebben hozzáférhetők, de egyúttal sokkal inkább ki vannak téve a veszélyeknek is, ha rosszra fordulnak a dolgok. Álljon itt példaként az egyik esettanulmányom, ami az írországi hivatalos iratok gyűjteménye, a Public Record Office pusztulásáról szólt. Az itt őrzött anyagok az írországi brit uralom ellen felkelők közötti szakadás miatt 1922-ben kitört polgárháborúban semmisültek meg. Egyesek hajlandók voltak elfogadni az angol-ír szerződés nyújtotta kompromisszumos megoldást, mások nem. Végül megalakult az Ír Szabadállam, amely a Brit Nemzetközösség része maradt, a protestáns többség által lakott hat ulsteri megye pedig Észak-Írország néven angol fennhatóság alá került.
1922 áprilisában a megállapodást ellenző erők elfoglaltak egy területet Dublin közepén. A szembenálló felek heves ágyúzását követően június 30-án sajnos kigyulladt az az épületkomplexum, amely a Public Record Office-t is magában foglalta. Ezt a hivatalt 1867-ben alapították, majd Írország egész területéről itt gyűjtötték össze a dokumentumokat.
Az itt tárolt dokumentumok nem közhivatalokban vagy állami archívumokban készültek, hanem a középkori királyi udvarok és kolostorok falai között. Az állami döntést követően kerültek ide, ami miatt rendkívül sérülékenyekké és védtelenekké váltak.
Állítása szerint a modern állam kettős szerepben jelenik meg: egyrészt kurátorként, másrészt, mint a múlt írásos emlékeinek elpusztítója. Mit ért ezen?
A modern európai nacionalizmus egy kettős élű fegyver, amely számos komplex kérdést vet fel, például azt, hogy mit is jelent valójában a nemzet. A 19. és 20. század, különösen a nemzeti érzelmek által fűtött kezdeti időszakban, a történelemtudomány szempontjából izgalmas és termékeny időszak volt. Ugyanakkor a nacionalizmus sötét oldalát is megmutatta, hiszen egymásnak feszítette az európai államokat, és feszültségeket generált közöttük. Egy példa erre a német államok és Franciaország közötti hosszan tartó területi viták, amelyek következményeként a strasbourgi Városi Könyvtár is megsemmisült.
Strasbourg a középkorban német város volt, de 1681-ben Franciaország annektálta. Amikor a porosz csapatok 1870-ben megtámadták és elpusztították, a város még jórészt németajkú volt, és a könyvtár az ő középkori múltjuk dokumentumait őrizte.
Egy másik, hasonlóan komplikált eset a nápolyi Állami Levéltáré. Amikor Olaszország 1940-ben belépett a második világháborúba, a levéltár középkori anyagait egy, a várostól 30 kilométerre lévő villába szállították, hogy a kéziratokat megvédjék az amerikai és angol bombázástól. De 1943 szeptemberében, amikor Olaszország - a németek korábbi szövetségese - átállt a szövetségesek oldalára, kitörtek a harcok az Olaszországban állomásozó német erők és az olasz ellenállás csapatai között. Szeptember 28-án a német csapatok a villába érkeztek, és gyanúsnak találták az ott tárolt ládákat. Bár az olasz tisztviselők kijelentették, csak történelmi dokumentumokat tartalmaznak, ez nem akadályozta meg a németeket, hogy porig égessék a villát. Minden füstté vált - mindaz az anyag, ami nem lett volna ott, ha korábban nem telepítik ki a szövetségesek bombázása elől Nápolyból ezeket a dokumentumokat. Ez a történet jól illusztrálja, hogy a modern nemzeti politika hogyan veszélyezteti az írásos történelmi dokumentumokat.
Milyen lépéseket tettek az írásos dokumentumok megóvásáért?
Az írországi Public Record Office elpusztításának centenáriumára 2022-ben hatalmas nemzetközi összefogás keretében igyekeztek felderíteni, hogy mit lehet megmenteni az elveszett anyagból, kezdve a megmaradt töredékekkel. Szerencsére három évvel a robbanás előtt a Public Record Office - bár sejtelmük sem lehetett arról, hogy nemsokára milyen súlyos csapás éri az intézményt - csodálatos katalógust állított össze. Így, bár már nincsenek meg a feljegyzések, de legalább van útmutatónk, és tudjuk, hogy egykor milyen dokumentumokat tároltak ott. 1922 előtt, sok száz év alatt egy sor tudós dolgozott a kéziratos anyagokon, ismertetéseket, másolatokat készítettek, ezért ezeket is átnézték. Mivel a középkori Írország Anglia gyarmata volt, ezért az ír kormányzat alatt keletkezett dokumentáció jó részét - vagy azok másolatait - Angliába küldték, ahol a fennmaradt anyag most a brit Nemzeti Levéltárban található.
A projekt során létrejött egy weboldal, amely az írországi Public Record Office 3D-s rekonstrukcióját mutatja be. Ez az oldal lenyűgöző módon idézi fel, milyen volt az épület a pusztulása előtt, lehetővé téve, hogy bárki bármikor „ellátogasson” a polcokhoz, és felfedezze, mit őriztek itt 1922 előtt.
Nápolyban a háborút követően ugyanazt tették, mint amit az ír projektben csináltak. Tudták, hogy a dokumentumokat a háború előtt hosszú ideig tanulmányozták, és kik voltak azok a tudósok, akik feljegyzéseket, átiratokat és másolatokat készítettek. Európa-szerte felvették velük a kapcsolatot, és ők tényleg küldtek be anyagokat. Ma már ugyan nem tanulmányozhatunk egy 1285-ből származó eredeti kéziratot, de azért a rendelkezésünkre áll az 1910-es másolata. Ezek a projektek arról szólnak, hogy - néha elkeseredett erőfeszítés árán - megmentsük mindazt, amink van. Persze bizonyos esetekben a kézirat tartalma örökre elveszett.
Kereshetünk-e hősöket a kéziratok megóvásának világában?
Valóban, a történelem tele van meglepő fordulatokkal. Például ott van Maurice Jusselin, aki a chartres-i levéltárban dolgozott, amikor a szövetségesek megkezdték a bombázásokat a D-nap előestéjén. Érdekes ellentét feszül a középkori kéziratok sorsa és a chartres-i katedrális gyönyörű ólomüveg ablakainak megóvására tett erőfeszítések között. A második világháború kezdetén az ablakokat gondosan elcsomagolták, és egy távoli kastély pincéjébe szállították, több száz kilométerre a háború zűrzavarából. Mindez lehetővé tette, hogy ezek a műalkotások biztonságban átvészeljék a háború borzalmait.
A könyvtárért és a benne őrzött könyvekért felelős személyek először úgy döntöttek, hogy egy nagyjából 30 kilométerre lévő villába viszik a könyvállományt. Azután a németek 1940-ben lerohanták Franciaországot. Kis idő után kineveztek valakit, hogy lássa el a franciaországi történelmi és irodalmi műemlékek felügyeletét. Ő megígérte, hogy a könyvek biztonságban visszakerülnek majd a könyvtárba - de végül a német megszállás miatt váltak a D-napot előkészítő szövetséges bombázások célpontjává 1944-ben. Mindez több száz középkori kézirat pusztulásához vezetett.
Jusselin a repülés egyik úttörőjeként vált ismertté, hiszen az első világháború előtt légi felvételeket készített a gyönyörű chartres-i katedrálisról. Emellett mély érdeklődéssel fordult a chartres-i kéziratok felé is, számos fotót készítve róluk. Ennek köszönhetően a paleográfusok és történészek, még az eredeti dokumentumok pusztulása után is, képesek tanulmányozni a középkori írásos emlékeket, gazdagítva ezzel az írás történetének megértését.
Robert Bartlett, a középkor szakértője és a St. Andrews-i Egyetem professor emeritusa, nemrégiben megjelentette legújabb könyvét, melynek címe: „History in Flames: The Destruction and Survival of Medieval Manuscripts” (Cambridge University Press, 2024). Az interjú fordítását Rindó Klára készítette el.
