Charli XCX a Szigeten - amikor a Brat Summer véget ér, úgy érzem, mintha elveszíteném önmagam.

Egy munkamániás figura végigsétál a színpadon, megpördül, és megrázza a hátsóját, mire a közönség teljesen extázisba jön. Charli XCX mellett egy operatőr sürög-forog, miközben a klubzene vibráló ritmusai töltik be a teret. A telefonok tengerében alig látom a színpadot: a hyperpop végre megérkezett a Sziget nagyszínpadára, és mindenki féktelen örömmel ünnepli a pillanatot.

Kezdjük a végén: Charli eltűnik a színpad mögött, miközben a képernyőn villogó feliratok hirdetik, hogy nem szeretné, ha véget érne a Brat Summer. Hiszen ha véget ér, akkor talán ő maga is elveszik a zűrzavarban. Ha esetleg valaki lemaradt volna, a Brat Summer a művész legújabb, nagy sikerű albumából származó tavaly nyári trend volt, amely az amúgy is misztikus lényegét - mint minden hatalmas trend esetében - mára szinte teljesen elhomályosította.

Érzékeltetésként három idézet három különböző 444-es cikkből:

Ha a fogalmi zűrzavar nem lenne elegendő, egyesek úgy vélik, hogy a Brat Summer igazi vége akkor következett be, amikor Charli részt vett az amerikai választási kampányban, és kijelentette, hogy Kamala Harris is brat, aki egyébként a kormány tagjaként napi rendszerességgel támogatja az Izrael által elkövetett gázai háborús bűnöket. A Mocskos Fidesz Nyara kapcsán nem is kell messzire mennünk, hogy megértsük, mi zajlik a művészi hitelesség terén, amikor egy zenész egy politikai erő mellett áll ki – ami természetesen nem ugyanaz, mint ellenállni egy párt politikájának.

A szigetezőket, legalábbis a szigeten eltöltött idő alatt, általában nem nagyon foglalkoztatják az efféle politikai kérdések. (Pedig éppen mostanában zárták ki az északír Kneecapet nemcsak a Szigetről, hanem egyenesen az országból is.) Az emberek bulizni jöttek, és ha van valami, amire a Charli XCX koncertjén lehetőség nyílik, az a felejthetetlen, szinte agyrohasztó bulizás. Nem egy ember táncolt mellettem, mindannyian a zene ritmusára vesztettük el magunkat.

Néha én is elmerülök a TikTok világában, és bizony nem ritkán megfordulok hyperpop- és rave bulikon is. Most a nagyszínpad előtt egy különleges élményben volt részem, hiszen a két stílus izgalmas keverékéből kaptam egy másfél órás fergeteges előadást.

Charli a karrierje kezdetén, egészen pontosan tizenhat évesen már az East London-i rave-szcénában haknizott, közben a Myspace-en terjesztette a zenéit. Karrierje során készített klasszikusabb értelemben vett popalbumokat, de amiért igazán érdemes volt őt hallgatni, azok az elektronikus klubzene inspirálta pörgős, szétdarabolt, netes hangzású hyperpopgyöngyszemek voltak.

A Brat lenyűgöző diadalát sokan annak tulajdonítják, hogy a hosszú évek alatt képviselt stílusát mesterien ötvözte a pop zenei elemeivel, így sikerült berobbantania a hyperpopot a mainstream világába. Azonban a háttérben egy generációs és mediatizációs átalakulás is zajlik: emlékezzünk vissza, két évvel ezelőtt Billie Eilish is ugyanezen a színpadon állt, ő pedig a SoundCloudon kezdte meg karrierjét.

Egyre több fiatal generáció nő fel a telefonok világában, ahol az internetes kultúra mint egy olvasztótégely működik, összekeverve a korábban jól elkülönülő műfajokat és szubkultúrákat. Az eddig elképzelhetetlen műfaji határok elmosódnak, és egy-egy jól megtervezett marketingkampány szinte varázsütésre képes zöldbe borítani az online teret – ahogyan azt a Brat albumborítója is példázza.

A médium jelentősen befolyásolja a termék jellegét, és ennek következtében a szigetes koncertélmény a TikTok-algoritmus által generált hatásokhoz hasonlított. A műsor csúcspontok sorozataként bontakozott ki, ahol gyakran még a néhány perces dalok sem jutottak el a végéig. Charli nyilvánvalóan nem énekelt, viszont a monumentális, kihelyezett képernyőn együtt táncolt a közönséggel a koncert során. Összességében egy igazán emlékezetes előadás volt.

Ami sajnos egy ilyen hatalmas koncerten eltűnik, az éppen az a varázs, ami miatt Charli zenéje igazán szerethető, és ami a dalok alapját képezi: a rave- és hyperpop világának lebilincselő atmoszférája. Olyan hatalmas, sötét, üres terek zenéje ez, ahol az ember teljesen kiszabadulhat a mindennapokból. A monoton extrémitás, ami felszabadítja a testet és a lelket. Mindez egy olyan környezetben, ahol nem kell attól tartanunk, hogy mások megítélnek. A klubokban a klubzene sokkal autentikusabb, ott igazán kiteljesedhet a hangzás.

Charliról gyakran hallani, hogy a világhírnév nem egyik napról a másikra érkezett az életébe. Hosszú időn át egyensúlyozott saját szenvedélyes projektjei és rádióbarát slágeralbumai között – folyamatosan munkálkodott, és mindenkire kiterjesztette kreatív energiáját. Ennek a kitartó munkának köszönhetően születtek meg a fülbemászó refrének, a friss, acid hangzás, a precízen időzített ritmusváltások és a hibátlan színpadi megjelenés, amelyek mind hozzájárultak a sikeréhez.

A közönség meghálálja a munkát. Sikítozással, bratzöld pólókkal, tánccal, pénzzel és milliónyi újraosztott koncertfelvétel-részlettel. Egy ponton influencerek keveredtek mellém: ők is dolgozni jöttek a buliba. Én is. Charli azt mondta, rendszeresen jár bulizni. Azt is mondta, hogy számára a világon minden munka. Ezt érezni a jelenlétén és a zenén is. Kérdés, hogy ki roppan bele először a soha véget nem érő Brat Summerbe.