Az egész országot elönti a víz! Ilyen szélsőséges időjárásra számíthatunk kedden.
5 tipp, amiről mindenkinek tudnia kell a húsvéti nagybevásárlás előtt (x)
A tegnapi naphoz hasonlóan, kedd reggel is zömében borongós időjárásra számíthatunk, ahogy a csapadékzóna fokozatosan északkelet felé vonul. Ezt követően, dél és délnyugat irányából napközben enyhül a csapadékos kedv, és a felhőzet is kezd felszakadozni, különösen a déli és a középső országrészben, ahol időnként a nap is megmutatkozik. Az esti órákig ugyanakkor még előfordulhatnak záporok, majd a délnyugati szél hatására egyértelműen csökken a felhőzet. A déli és délkeleti szél sok helyen felerősödik, míg az északkeleti területeken inkább gyenge vagy mérsékelt légmozgásra lehet számítani. A nappali hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de északkeleten hűvösebb, míg a naposabb déli tájakon akár magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este pedig a levegő 11 és 18 fok közé hűl le.
Kedd estétől délnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen kiderül az ég. Elsősorban északkeleten maradhatnak reggelre felhősebb körzetek. Késő estig záporok még előfordulhatnak, melyek egyre inkább az északi, északkeleti tájakra korlátozódnak, majd fokozatosan arrafelé is mindenütt megszűnik a csapadék. A déli, délkeleti irányú szelet főleg az északnyugati és a délkeleti tájakon kísérhetik továbbra is élénk, erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű - írja a HungaroMet.
A mai nap folyamán kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem várható. Arról pedig, hogy milyen idő várható a közelgő hosszú hétvégére, ebben a cikkünkben számoltunk be.