A tudósok szellemes megnyilvánulásai és váratlan anekdotái | ma7.sk A tudomány világában a komolyság mellett gyakran felbukkan a humor is, amely nemcsak a kutatók mindennapjait fűszerezi meg, hanem az érdeklődő közönség számára is szórakoztató pillanatok

A tudomány egy rendkívül fontos terület, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a tudósok is csak emberek – tele érzelmekkel és nevetéssel. Gyakran képesek meglátni a humort a legkomolyabb helyzetekben is, és a vicceket is előszeretettel fogadják, még ha azok néha a saját magukra vonatkoznak is. A tudományos közösség tehát nem csupán a laboratóriumok és kutatások világából áll, hanem egy barátságos, humort kedvelő társaságból is, ahol a nevetés éppúgy helyet kap, mint a felfedezések.

Sok "aranymondásukat" is dokumentálták, bár az eredetiségük nem mindig ellenőrizhető. Mégis, ezek a kifejezések remekül tükrözik azt a személyiséget, akinek a nevéhez fűződnek.

Szilárd Leó (1898-1964) magyar származású fizikus, akinek szellemes és mélyreható megnyilatkozásai annyira gazdagok, hogy akár egy vaskos könyvet is megtölthetnének. Kezdetben az atomok világában zajló folyamatok bűvölték el, és ő volt az, aki elsőként megfogalmazta a láncreakció elvét. Azonban később érdeklődése a biológiai jelenségek felé fordult, ami újabb izgalmas lehetőségeket nyitott meg számára a tudományos kutatásban.

Egyszer egy érdekes látogatás során Salvador Luria, a neves mikrobiológus, akinek élete a tudományos felfedezések jegyében telt, laboratóriumába invitálta vendégét. Ott a baktériumokat célzó fágvírusok rejtélyes világát kutatták. Luria, bár magabiztos tudós volt, kissé habozva kezdett el beszélni a kutatásuk lényegéről. Hirtelen azonban megállt, és kíváncsian rákérdezett: "Milyen ismereteket feltételezzek önről?"

Mire Szilárd ezt felelte:

Hitler hatalomra jutása után zsidó származása miatt Szilárd Leó jobbnak látta, ha Angliában telepedik le. Ezzel kapcsolatban a következőket írta: "1933. április 1. körül valamelyik nap felszálltam egy Bécsbe induló vonatra. A szerelvény üres volt. Másnap ugyanezen a vonaton már egymást tiporták az emberek, a szerelvényt a határon feltartóztatták, az utasokat leszállították és a nácik mindenkit kihallgattak.

Ez csupán azt tükrözi, hogy...

Egy exkluzív rendezvényen, ahol neves tudósok és tekintélyes politikai személyiségek gyűltek össze, Szilárd Leó is részt vett. Amikor a pincérnő az üdítőket és a teát szolgálta fel, érdeklődve kérdezte a neves tudóst: "Tejszínnel vagy cukorral kérné a teát?" Szilárd válasza váratlanul hangzott: "Tejszínnel és cukorral, de tea nélkül."

Egy baráti társaságban egyebek között az is szóba került, élhetnek-e értelmes lények más bolygókon is valahol az Univerzumban. Szilárd Leó egyértelműen kizárta ezt a lehetőséget. A többiek megkérdezték, hogy miért gondolja ezt. A magyar tudós így érvelt: "Mert az Isten nem követi el kétszer ugyanazt a hibát."

Niels Bohr (1885-1962) Nobel-díjas dán fizikus, a róla elnevezett atommodell megalkotója a racionálisan gondolkodó emberek egyik mintapéldánya volt, távol állt tőle minden babonaság és misztikum. Egyszer egy ismerőse látogatta meg őt koppenhágai intézetében és a tudós szobájának ajtaja felett egy odaszögezett lópatkóra esett a tekintete.

Ahogy átlépett a küszöbön, a köszönés még csak eszébe sem jutott; azonnal a kérdéseit kezdte zúdítani:

Bohr egy pillanatra megdöbbent, majd így felelt:

Korányi Sándor (1866-1944) belgyógyászprofesszorról jegyezték fel, hogy amikor a cukorbetegségről tartott előadást egy laikus közönség előtt, egyebek között elmondta, hogy a cukorbetegek vizeletében cukor van.

Ezzel összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy az orvosoknak nem szabad elutasítaniuk a cukor jelenlétének ízleléssel való ellenőrzését. Azonnal be is mutatta a módszert: egyik ujját belemerítette a vizeletet tartalmazó edénybe, majd megkóstolta. Ezt követően kifejtette, hogy a megfigyelés precizitása még az undor érzésénél is lényegesebb.

Kis hatásszünetet tartott majd, így folytatta:

Szent-Györgyi Albert (1893-1986) Nobel-díjas orvos és biokémikus élete valóban színes és eseménydús volt. Az első világháború során több fronton is szolgálatot tett, ám a harcok brutalitása hamar megerőltette. Egy idő után elege lett a folyamatos félelemből és szenvedésből, így drámai lépésre szánta el magát: önsértést követett el, azt állítva, hogy az ellenség tüzében sérült meg. Szerencsére a hatóságok nem kezdték el alaposan vizsgálni az ügyet, különben komoly következményekkel kellett volna szembenéznie, hiszen az igazság felfedése akár halálos ítéletet is vonhatott volna maga után.

Sokan azt hiszik, hogy Szent-Györgyi Nobel-díját a C-vitamin felfedezéséért ítélték oda neki. Valójában azonban a díjat azoknak a bonyolult élettani folyamatoknak a megértéséért kapták, amelyekben a C-vitamin, vagyis az aszkorbinsav (más néven hexuronsav) kulcsszerepet játszik. Hosszú ideig a C-vitamint kizárólag marhák mellékveséjéből tudták kinyerni, ami rendkívül költséges eljárás volt, mivel több tonna mellékveséből csupán 25 grammot lehetett előállítani. Amikor Szent-Györgyit a Szegedi Tudományegyetem professzorává nevezték ki, gyakran kerültek az étkezései közé a helyi földekről származó, bőségesen termesztett paprikák. A tudós nem igazán volt a paprika kedvelője, de érdeklődése felkeltette az anyagok iránt, amelyek e zöldségben találhatók.

Az elemzés után szintén meglepetés érte, ugyanis a növényben rendkívül magas mennyiségben találtak aszkorbinsavat, más néven C-vitamint.

Állítólag ennek a vegyületnek olyan bőséges mennyisége állt rendelkezésre, hogy több kutatólaboratórium számára is jelentős mennyiséget tudtak belőle eljuttatni, ezzel pedig számos szarvasmarha életét is megmentve!

Lehetséges, hogy ez a PR-akció is hozzájárult ahhoz, hogy a legrangosabb tudományos elismerést megkapja. 1937-ben ő lett az első magyar tudós, aki hazájában dolgozva részesült ebben a nagy megtiszteltetésben.

Az aranyból készült érmet felajánlotta Finnországnak, amely akkor a szovjet hadsereg ellen folytatott honvédő háborút. Az érem végül nem került külföldre, mert egy kereskedő "kiváltotta" és a pénzt utalták át Helsinkibe, az érem pedig a Magyar Nemzeti Múzeumba került.

Zárszóként merüljünk el a múltba, és ugorjunk vissza a 18. századba, ahol a 300 éve született Immanuel Kant (1724-1804) filozófus élete és munkássága izgalmas történetek tárházát kínálja. Az interneten számos mese kering róla, emellett anekdoták gyűjteményei is fellelhetők, amelyek gazdagítják a róla alkotott képet.

Egyik ismerőse meglátogatta a tudóst, hogy kikérje a tanácsát. "Mondja, tanár úr, hogyan szabadulhatnék meg a hívatlan látogatóimtól. Már a saját dolgaim intézésére sincs időm, mert olykor egymásnak adják a kilincset és a legrosszabbkor nyitják rám az ajtót."

A filozófus mélyen elgondolkodott, és végül így felelte meg:

Egyszer valaki megkérdezte Kanttól: "Miért van az, hogy a gyenge írók gyakran ügyes kritikusokká válnak?" A filozófus így felelt: "Ez olyan, mint amikor a bor átalakul. A silány borból is gyakran a legfinomabb ecetet nyerjük."