A MÁV összesen 90 millió forintot térített vissza az utasoknak a késések következtében.


A késési biztosítás június eleji bevezetése óta 135 ezer jegy után összesen 90 millió forintot utalt vissza a MÁV az utasoknak, írja az ATV. Ugyanezen idő alatt az utasoktól származó bevétel meghaladta a 7 milliárd forintot, vagyis a bevételek kicsivel több mint 1 százalékát használták fel a késési biztosítás alapján járó 50 százalékos visszatérítésekre.

A MÁV legfrissebb tájékoztatása szerint az utóbbi három hét során több mint 2800 vonat késett 20 percnél többet, ami a járatok 3%-át jelenti.

A legutóbbi hétvége már a negyedik alkalom volt, hogy a vasúti közlekedés valamilyen szakaszon leállt. Ezúttal a győri fővonalon történt egy felsővezeték-szakadás, amelyet ugyan sikerült gyorsan orvosolni, de a nap folyamán Komáromnál újabb probléma lépett fel, amikor egy biztosítóberendezés hibásodott meg.

Related posts