A "Visszaemlékezéseim" című írásomban a 1985-1995-2025 közötti időszakra reflektálok, és megosztom veletek azokat a személyes élményeket és tapasztalatokat, amelyek formálták az életemet. Az 1985-ös évben, amikor a világ tele volt változásokkal, én is e

Harminc év múlt el azóta, hogy... Egy informális forrás szerint a három évtizeddel ezelőtti események már a történelem lapjain találják magukat. Más szóval, a történészek már hivatkozhatnak rájuk. Különösen az egyháztörténelem területén kihívást jelent ennek a határnak a betartása, hiszen ahogy a mondás tartja: Isten malmai lassan őrölnek.

Én 1995-ben tértem vissza Szlovákiába külföldi tanulmányi útjaimról. Emlékszem, épp akkor járt itt a pápa, épp akkor avatta szentté a három kassai vértanút. Pont aznap érkeztem, mikor a pápa, de az ünnepségre már nem jutottam be. Az eseményt lekéstem, s nem csak időben, eszmében is. Római tanulmányaim kapcsán tudomásomra jutott, hogy volt egy negyedik vértanútársa is a három kassainak. Ők hárman ma már közismertek, a felvidékiről azonban valahogy megfeledkeztek.

Ő volt akkor Kassa várkapitánya, amikor azok a bizonyos véres események történtek (1619). Ő volt az, aki a kínzásokat férfiasan állta, s végül a fogarasi börtönben megmérgezték. Hamvait felesége később hazahozta, itt van eltemetve Felvidéken, csak hát alaposan feledésbe merülve. Mindezt nem panaszként írom, csupán a figyelem felkeltése céljából.

Tamás életrajzáról az interneten számos információt találhatunk, főként szlovák nyelven. Budapesten látta meg a napvilágot, mégis szlovák szentként fogják megismerni a köztudatban. Zsidó származásukra való tekintet nélkül, és anélkül, hogy azon vitatkoznánk, hogy szlovákok vagy magyarok voltak-e, az tény, hogy felvidékiek. Ők Felvidék újabb elismert "hírességei", Salkaházy Sára mellett.

A szerkesztő, Ivkovič Krisztina részletes beszámolót tesz közzé a "Felvidéken működő magyar közikről". Majd felteszi a kérdést: de mi is az a közi? A válaszokból kiderül, hogy plébániákon, közösségi termekben katolikus fiatalok összejövetele heti vagy havi rendszerességgel. Ez igaz, de csak részben. Ahogy a fent említett felvidéki szentjeiket rész-, ill. féligazságok övezik, úgy szivároghat be téves felfogás az egyház ifjúsági életébe, főleg itt nálunk, ahol nincs püspökünk, aki megmondaná, mi is a teljes igazság, és mi nem.

Majd ezt követően a volt Szovjetunió, földalatti titkos egyházában kaptak a "közik" egy olyan közösségi jelleget, ahol egy zárt létszámú csoport volt, s nem fogadtak be újabb tagokat. Ezt a mintát vette át Csehszlovákia földalatti egyháza 1950 után, majd 1985-től Felvidék is. Tudomásom szerint konkrétan Kassán, Komáromban, Érsekújváron, Pozsonyban létesültek ilyen ifjúsági "közösségek". Ahogy mondják: nevezzük nevén a gyereket, és ne általánosítsunk ott, ahol könnyen félreértések születhetnek (szándékosan vagy nem). Sajnos gyakori jelenség, hogy a dolgok lényegét elhanyagolva csak a név, a megnevezés marad, ami megtévesztő tud lenni a teljes igazságot keresők számára.